Telik az idő,
mindenki ügyesedik abban, amit csinál. Kezdjük velem. Én egyre ügyesebben
parkőrködöm, szedem a szemetet a csippentős bottal, és gazolok. Kiderült, hogy
a társasági helyzet nem olyan rossz, mint első alkalommal látszott. Második
héten például Georgedzsal a nyugdíjas reklámszakember/lazachalálsz/történelemtanárral voltam beosztva
gazolni, és kimondottan érdekes beszélgetést folytattunk az anglikán egyház
különböző ágairól, arról, hogy milyen volt az élet a ’60-as években a
kibucokban és Artur Koestlerről, és nem mellesleg kigazoltunk és bemulcsoltunk
egy virágágyást. Azóta pedig már jó haverok vagyunk Sueval a nyugdíjas
asszonnyal, akinek három bentlakó kosztosa van, jótékonysági evezősversenyeken
vesz részt, és az Eu-ban maradásra szavaz, Matthewval, aki kerteket fényképez
és nemtommég mit csinál, és rossz vicceket sütöget, Christopherrel, aki
nyugdíjas ügyvéd, és a nyugdíjas partnerek vacsoráján be is ajánlott engem a
volt cégéhez (a szokásos eredménnyel: „Nagyon köszönjük, elgondolkozunk rajta,
majd jelentkezünk.” – muhaha) és Simonnal, aki nem tudom, mit csinál az
életben, csak azt tudom, hogy a portugáliai nyaralásán megcsípte egy méh, és
bedagadt a nyaka. Összességében mindig mindenki nyaralni járkál Portugáliába,
Franciaországba, hajókörútra Skandináviába és mittudoménméghová, és ezért
mindig akad valami jó téma, és persze hosszan lehet beszélgetni arról is, hogy
milyen hatékony eszköz van a meztelencsigák elleni küzdelemre. Ezen kívül
sütöttem halvás browniet, amivel azt hiszem, szintet léptem a
minélkevésbéegészségesésminélhízlalóbb sütemények készítésében. Valamint
megalapítottuk az expat anyukák klubját, és most péntekenként együtt kávézunk,
és kesergünk azon, hogy hogy nem találjuk a helyünket ebben a városban.
Peti – azt nem
tudom, hogy a munkahelyén mit csinál, azt kérdezzétek tőle – eléggé rágyúrt a
Rubik kockára, amit Matyi szülinapjára kapott (és teljesen rá van cuffanva),
egy hét alatt, internetes segítséggel kirakta, úgyhogy most nagy az öröm. Meg hát
ugye Matyi szülinapjára újabb kör kincskereséssel kellett készülnünk, már
egészen kezdünk belejönni. Most szabadtéri progi volt, ami jó, mert van hely,
és rossz, mert a hülyegyerkek kifigyelik, és lelopják a nyomokat, amiket Peti
gondosan odaragaszt a parkban a padok aljára. Na jó, szerencsére csak egyet
loptak le, úgyhogy csak kicsit lett hiányos a kincses térkép, úgyhogy végül
aztán meglett a kincs. Ja, és az őszi-téli térdmizéria után, már megint
bringával jár dolgozni.
A gyerekek is
illeszkednek befele, ügyesednek a suliban, már Matyi is gagyog ezt-azt angolul,
Gabeszra pedig néha rá kell szólnunk, hogy itthon édes anyanyelvünket
használjuk, nem ezekét az imperialista majmokét. Ezen kívül Matyi pompásan
halad a programozásban, már meg tudja tanítani egy pingvinnek, hogy azt mondja
neki, hogy „Helló Matyi!”. Gabesz pedig gyárty. Mindent mindenből, leginkább
űrhajót/tankot/puskát műanyagtányérból, üres tejesdobozból és
vécépapírgurigából. Minél nagyobb, annál jobb. Ennek jegyében pár hete az
iskolában belekezdett egy grandiózus projektbe, nevezetesen egy embernagyságú
robotot készít. Ennek keretében listázta, hogy milyen anyagokra lesz szüksége,
a tanítónéni külön engedélyével elhelyezett egy írásos kérvényt a tanári
szobában (ahová amúgy gyerekek nem mehetnek be), hogy utaljanak ki a részére
egy minél nagyobb dobozt, és befogta kis társait is alállalkozónak a különböző
testrészek meggyártására. Úgyhogy még most gyertek látogatóba, mert gondolom,
hamarosan a robot fogja elfoglalni a vendégszobát. (Persze lehet, hogy nekünk
is szállodába kell költöznünk, ha esetleg Gabesz úgy határozna, hogy a robot
családot alapít.)
Szülinapi képek:
