Egyiptomi mese

Matyi egyiptomi témazáró feladata. Benevezzük Cannes-ba.

Itt megtekinthető. 

Bennszülöttek

Tegnap vacsoravendégségben voltunk Georgenál, annál a pacáknál, akit a tavaszi gazolós szeánszok alkalmával ismertem meg. George skót, Cambridgeben, a Trinity Collegeban tanult jogot (ez úgy derült ki, hogy amikor ők voltak nálunk vendégségben, akkor elmesélte, hogy nemrégiben osztálytalálkonzón volt, és a vacsoránál épp mellette ült a Lord Chief Justice – az itteni Handó Tünde kb. csak mondjuk ilyen ancúgban – aki egyetemi pajtija volt, ezen a ponton kérdeztem meg, hogy hová járt egyetemre), utána egy ideig egy ponty farmon dolgozott egy izraeli kibucban, aztán egy reklámügynökségnél volt, de az nem tetszett neki, és visszament Skóciába, és tíz évig lazacot halászott, aztán pedig elvégzett még egy egyetemet és egy bentlakásos fiúiskolában történelemtanár lett. Szóval a házigazda George és a felesége Jan voltak. Ezen kívül ott volt még Nova, egy kicsit hippi özvegyasszony, aki Wiltshireben lakik, és lovai vannak, Nancy, aki egy teljesen hibbant ír nőszemély, Carol, egy vicces idősebb angol hölgy, Marianne egy kanadai-francia nő (Jan piletes pajtása), és férje Noel, az eurokrata, aki korengedményes nyugdíjba ment, hogy ne kelljen részt vennie a brexit lebonyolításán.

A menü: kanapé George által Skóciában halászott füstöltlazaccal, valami csirke ragu (vegetáriánusoknak zöldség ragu) rizzsel és „minted peas-zel”, ami angol módra agyonfőzött borsó mentával, sajt, citromos-málnás süti, és az általam szolgáltatott gateau basque, és a végén egy kis mentolos csoki. Mindehhez elfogyott minimum négy üveg pezsgő, és rengeteg üveg bor.

A teljesség igénye nélkül a következő sztorikat hallottuk:

•  Kinek milyen háza van/volt Franciaországban (egy kis szerény vityillója azért majdnem mindenkinek volt Franciaországban, anélkül azért nehéz).
•  Vajon a Carol franciaországi házával szemben lévő kastélyban lakó pasassal újabban együtt lakó másik pasas a tulaj szeretője vagy a komornyikja.
• Nancy, aki épp pszichológusnak (vagy valami hasonlónak) tanul, épp egy késő esti terápiáról érkezett, ahol a páciens: „Annyira gyönyörű. És olyan csodálatos. És a ruhái annyira szépek. És kedves. És szingli, és gazdag. És a fiam lehetne. De olyan gyönyörű.” – és éppen csak nem csurrant ki a nyála, miközben ezt mesélte.
•  Nancy egy időben Dublinban lakott, és Írország vezető lóbiztosításközvetítőjénél dolgozott. Ez a társaság közvetítette ki meg a biztosítást Shergart (a nagyon híres ír versenylovat), jobban mondva Shergar 50%-át, ami az Aga Khan (aki az iszmaili vallás feje) tulajdona volt (a másik fele egy szindikátus tulajdonában volt, és ők nem kötöttek rá biztosítást). Egy szép napon Shergart elrabolták, ám a biztosító nem akart fizetni, erre az Aga Kahn beperelte a biztosítót, és nyert.
•  Nancy járt már Budapesten, és egyszer evett valami finom ételt valahol. Ezenkívül még arra emlékezett, hogy volt a Gellértben, és az öltözőben nagy ribillió volt, mert valaki – elmondása szerint egy zavaros német nő – odaszart a padra.
•  Ha az ember Melbourneből vonattal utazik Darwinba, akkor napfelkeltekor az emuk ott ugrálnak el a vonatablak előtt.
•  Nova – amikor nem a lovairól és a kutyáiról mesélt – kifejtette, hogy nagyon is igaza van az angol kormánynak, hogy nem akarja a nép orrára kötni, hogy milyen brexit megállapodást akar, mert hát ha kiterítené a kártyákat, akkor odalenne az alkupozíciója. Mert ha az ember házat vesz, akkor nyilvánvaló, hogy nem akarja, hogy az eladó megtudja, hogy mennyi pénze van. Én erre közbevetettem, hogy itt annyiban azért más a helyzet, hogy ebben a házban utána nekünk (vagy nekik leginkább) kell lakni, de ez nem győzte meg. Ellenben nagyon hosszan ecsetelte, hogy a régi angol mértékegységek miért nagyon logikusak annak ellenére, hogy az azonos típusú, de más nagyságrendű egységek közötti váltószám totál random.
• Angliában néhány boltban nem akarják elfogadni a skót és az északír fontot. 
•  Amikor Jan oda akart ajándékozni egy padlizsánt az ír szomszédjuknak, akkor az nem fogadta el, mert a padlizsán „az ördög találmánya”.
•   Carolnak azt mesélte valaki, hogy egy bentlakásos iskolában tanított, ahová beírattak egy koreai (vietnámi? – már nem emlékszem) gyereket, aki nem tudott angolul, és sosem szólalt meg, mígnem egyszer hittanórán az egyiptomi sáska csapásról tanultak, amikor is a gyerek kiváló angolsággal azt mondta: „Sült sáska, nagyon finom.”       
• Noel evett már szöcskét is és selyemhernyó lárvát is, mindkettő finom ropogós volt.
•  Valakinek a valakije, aki egy meleg férfi, egyszer elment az orvoshoz, mert fájt a feneke. Azt mondta az orvosnak: „Ott a bejáratnál nagyon fáj”, az orvos azt mondta: „Mi a szakmában ezt kijáratnak szoktuk nevezni.” – ezt Jan, a decens hatvanas angol (vagy skót vagy mittudomén) hölgy mesélte, eddigre már elég jelentős mennyiségű alkohol fogyott.
• Marianne eladta a párizsi lakását, hogy az egyik lányának ki tudja fizetni a magániskolai tandíjat, abszolút megérte.
• Nova most vett egy új nyaralót, ami egy domboldalon van, és a dombról látni Angliát (nekem nem rögtön esett le, hogy akkor most mi van, de aztán megértettem, hogy mivel a nyaraló Skóciában van, közel a tengerparthoz, onnan ellátni egészen Angliáig).

Egy hangyányit űrlakónak éreztük magunkat, de azért nagyon jól mulattunk.