Matyi néhány hete jár az iskolai kórusba. Nagyon élvezi, a karácsonyi
concert is nagyon tetszett neki, csak az volt a baj, hogy a kórus fellépési
lehetöséget kapott egy templomban, és Matyi úgy tudta, hogy nem mehet, mert még
csak kevés ideje jár. De aztán kaptunk egy levelet, hogy Matyi ekkor meg ekkor
a kórussal fellép egy templomban. Volt nagy öröm, izgalom. Tegnap eljött a koncert
napja. A kijelölt idöben megjelentünk a templomban. Hamarosan megjött William
is, a pap (vagy minek hívják öket az anglikán egyházban – angolul "vicar"
és nem "father" mint ahogy ez tegnap számunkra kiderült). Azzal
nyitott, hogy azt mondta, hogy hát itt mindenki ismer engem, amire csak annyit
gondoltunk, hogy hát nem mindenki, de Gabesz tájékoztatott, hogy persze, hogy
ismeri, ö William, szokott jönni az iskolába, és a múltkor borrá változtatta a
vizet. "Hm" gondoltuk erre mi. Aztán az is rövid úton kiderült, hogy
itt nem csak koncert lesz, hanem "Christingle" szertartás.
"Nofene" gondoltuk erre mi.
A Christingle az ez:
A narancs a világot, a gumicukrok az évszakokat, a piros szalag
pedig Isten vérét szimbolizálja, ahogy ezt egy erösen kifestett hölgyemény
elmagyarázta. Nekem nem teljesen tiszta, hogy hogy jönnek a gumicukor évszakok Isten
véréhez, de ilyeneken nem akadunk fönn. A lényeg nyilván a gyertya, ami Isten fénye
stb., a gumicukrot meg megeszik a gyerekek, és ettöl biztos jobban szeretnek
majd templomba járni vagy ilyesmi.
Egyre kínosabbá kezdett válni a dolog, amikor minduntalan fel
kellett állni és elénekelni valami dalt (amit mi nyilván nem ismertünk).
William mesélt Ézsaiás prófétáról, és rappelt az eltévelyedett bárányokról
(ebben szintén mindenkinek részt kellett venni), aztán az iskolai kórus tényleg
énekelt egy kicsit, aztán pedig elkezdték Jézus születésének történetét mesélni.
Itt kezdett az addig kicsit kínos este burleszkbe fordulni. Ugyanis amig a
bibliai részleteket lelkes önkéntesek felolvasták, William eltünt, majd egy
stratégiai pillanatban szamárnak öltözve megjelent, és borzasztó ripacs módon
elszavalt egy rossz verset a csökönyö szamárról, aki mégis elviszi a terhes Máriát
Betlehembe. A jelmez nem csak olyan jelzésszerü volt, hanem teljes szamár
kezeslábas fejjel, farokkal, mindennel. "Gyász" gondoltuk erre mi. Aztán
szamár el, folytatódik a történet.
Majd következett az, amikor elmagyarázták, hogy mi az a
Christingle (lásd fent). Amikor a narancshoz értek, láss csodát, megjelent egy óriás
narancs. Így nézett ki,
frankón levegövel felfújva, szado-mazo maszkban (bár nyílás nem
volt rajta, úgyhogy valami különösen hard core fajta volt). "WTF-WTF-WTF"
gondoltuk erre mi, és igyekeztünk nem lefordulni a székröl. Kíváncsi vagyok,
hogy ezt az ancugot az egyház utalta-e ki Williamnek vagy úgy kellett csináltatni
méretre.
Ezek után már csak némi éneklés és gyertyagyújtás következett, és
lehetett hazamenni. Ez volt az elsö találkozásunk az anglikán egyházzal, és ez
a narancsos incidens nem gyözött meg arról, hogy nem volna mégis sokkal jobb ötlet
ha itt is laikus volna az állam.
