Mivel nincs igaziból semmi nagy újság (gyerekek iskolába járnak, felnőttek dolgoznak,
Halloween jelmezekről gondoskodtunk, ezúttal nem az utolsó pillanatban), ezért
kajás sztorikkal készültem.
Kezdjük a
tragikomikussal: múlt előtti hétvégén megint voltunk Brightonban vállalati bulin.
Immáron harmadszorra mentünk, ugyanabban a szállodában, ugyanabban a szobában
laktunk, ugyanaz volt a program (első este diszkó, második este kaszinó), a
tanszéki titkárnővel pontosan ugyanazt a beszélgetést folytattam le mint tavaly
(mi a megfelelő pillanat, hogy az ember play stationt vegyen a gyereknek, es
mennyit engedje játszani), és ugyanaz volt a kaja (első este báránysült
zöldséggel, vegetáriánusoknak ugyanez báránysült nélkül, második este büfé
vacsora: csirke valami szószban, nagyonszáraz hal, brutálisan szétfőtt
zöldséges lasagna). Én mondjuk szeretem az állandóságot, de azért mindennek van
határa. De azért, hogy az egyhangúságot megtörjék, készültek idén egy kis
meglepetéssel. Nevezetesen a népek 90%-a ételmérgezést kapott. Amikor Gabesz
végighányta a szombat éjjelt, és reggel nekem is és Matyinak is fájt a hasa,
akkor kicsit már gyanakodtunk, de aztán, amikor induláskor találkoztunk a
recepción tobzódó haragos master diákokkal, akik éppen reklamáltak a
menedzsernél, hogy a háromnegyed bagázs hányik, akkor már nem volt kétségünk.
És tényleg, Peti egész délután kapta az emaileket a tantestület különböző
tagjaitól, hogy „mi is”, „mi is”. Ez némileg színesítette az amúgy – a fent nevezett
körülmények okán – nem igazán kellemes vonat utat. De mi legalább haza tudtunk
jönni, mert voltak, akik olyan szarul voltak, hogy ott kellett maradniuk a
szállodában (biztos a potya reggeli miatt persze!).
Kaja témában a
másik – teljességgel ártatlan – érdekesség, hogy egy pár hete együtt ebédeltem
a kollégáimmal, mert búcsúztattuk az ausztrál kolléganőt, aki fél év után úgy
döntött, hogy ő inkább visszamegy Ausztráliába. A Canary Wharf egyik legújabb
részén lévő sport bárba (sosem értettem ezt a műfajt) mentünk, ahol egészen
kritikán aluli kaját lehetett kapni meglehetősen drágáért. Én veggie burgert
ettem, ami attól volt veggie, hogy a hús helyett a buciban egy mexikói zöldségkeverékből
és valami fehér kulimászból álló kirántott fasírt szerűség volt. De még így sem
ez volt a legalja, lehetett ugyanis kapni halrudacskás szendvicset. Az egyik
kolléganőm azt kért, és kifejezetten kíváncsi voltam, hogy mit hoznak ki ebből.
Hát azt. Két kenyér között három mirelit halrudat. Ők ezt comfort foodnak
nevezik. Én valami egészen másnak nevezném, de tudvalevő, hogy nekem nincs
üzleti érzékem.
És végül egy
érdekes élmény a menzáról. A menzán csomagolt szendvicsen kívül lehet helyben
készített szendvicset is kérni (van amúgy meleg kaja is), és én ha már
szendvicset eszem, akkor ilyet szoktam, mert valahogy mégis csak azt az
illúziót kelti, hogy jobb mint a csomagolt. Sajtos szendvicset kértem, és erre
a kiszolgáló kisasszony megkérdezte, hogy vegetáriánus vagyok-e. Gondoltam,
milyen kedves, beszélgetni akar, mondok, igen, az vagyok. Hogy akkor ő most
lecserélje-e a kesztyűjét és a vágókését. Először nem is értettem, hogy mit
kérdez, úgyhogy visszakérdeztem, mire megint kérdezte, hogy akkor lecserélje-e,
és akkor leesett, hogy valószínűleg az van, hogy vannak, akiket zavar, hogy
ugyanazzal a késsel/kesztyűvel nyúlnak a kajájukhoz, mint amivel előzőleg a
sonkás szendvicset érintették. Szerintem még talán hinduból is elég bigottnak
kell ahhoz lenni, hogy az ember ezt megkövetelje, de persze mittudomén, nem
vagyok otthon ebben a kérdésben. Az mindenesetre vicces, hogy eddig ezt
egyetlenegy sajtos szendvicskor sem kérdezték meg (nyilván számos
sonkásszendvics molekula kerülhetett már a szervezetembe) úgyhogy gondolom,
hogy nemrég valaki botrányt csaphatott emiatt.
Kajaügyileg
persze továbbra is a legizgalmasabb fejlemények az én sütőmből kerülnek ki.
Múltkor például perecet sütöttem a thai pajtiknak rendezett játszódélután
alkalmából.
Ja, és hogy az iskolai házifeladat rovat is meglegyen (bár nem kaja): Gabesz házifeladata - egy szabadon választott állat élőhelye
