Kezdjük ott, hogy tudom, hogy rohadtul szerencsés vagyok
majdnem mindenben, tehát joggal gondolhatjátok, hogy nem köllene rinyálni.
Valóban nem köllene, de az ember rinyál ha kell, ha nem, ez már egy ilyen dolog.
Szóval adva van valaki, akinek minden (legalábbis minden
lényeges dolog) összejön. 15 éves korában összejött egy jófej csávóval, és
ezzel a párválasztás keserves folyamata le is volt tudva azon frissiben. Azóta
is együtt nyomják. Az iskola ment, jók voltak a jegyek, lett nyelvvizsga, aztán
még egy aztán egy harmadik stb. Felvették az egyetemre, kapott Erasmus
ösztöndíjat, a rend kedvéért egyszer megbukott, de aztán kapott diplomát summa
cum laude, aztán járt egyetemre Párizsban (nem summa cum laude, de azért
diplomát ott is kapott). Könnyen talált munkát. Igaz, hogy elsőre mellényúlt,
utálta, elkeseredett, nem tudta, mit csináljon, ott hagyja-e a jogász pályát,
mert az egész úgy szar, ahogy van, vagy mi legyen. De aztán az egész nagyon
rövid úton magától megoldódott, kiderült, hogy jó helyen, jó emberekkel, nagyon
is jó tud lenni ez a jogász szakma. Szerette a munkáját, szerette a kollégáit,
a kollégái szerették. Aztán volt egy kis amerikai kiruccanás, újabb diploma, de
nem maradt sokáig, mert vissza akart menni a jó munkahelyre, és vissza is ment,
és megint jó volt. Aztán született egy kisfiú, nem sírt sokat, jól aludt. Aztán
visszament dolgozni, mert volt egy kedves, nagyon megbízható bébiszitter, aki
szuperül gondját viselte a kisfiúnak, a munkahelyen pedig megengedték a
részmunkaidőt. Aztán született még egy kisfiú, az ugyan többet sírt, és nem is
aludt jól, viszont, ahogy a nagyapja fogalmazott „gyufát lehet gyújtani az
eszén”. Aztán a kisfiúk növögettek, elsőre simán be lehetett őket íratni a
körzeti oviba, bölcsibe, ahol minden gondozó néni, óvónéni szuper aranyos volt,
plusz továbbra is ott volt a szuper bébiszitter a nagyszülőkről nem beszélve,
úgyhogy vissza lehetett menni megint dolgozni, először még részmunkaidőben,
aztán már teljesben. Kicsit kezdett is belebátorodni a dologba, elhinni, hogy
akkor ő most egy kisgyerekes anyuka, aki közben még ügyvéd is, és a végén még
főzni is megtanult. Aztán ezértazértamazért úgy lett döntve, hogy a kis család
Londonba költözik. És mivel a jófej csávó nem csak jófej, de okos is, ezért
lett neki jó állás jó egyetemen, a kis család pedig beköltözött egy szép házba
egy jó környéken, és kaptak helyet a jó iskolába, ahol a kisfiúk jól érzik
magukat. És a szép házban van szép nagy konyha, és lehet benne mindenféle faszányos
dolgot sütni meg főzni. Azt ugyan lehetett gondolni, hogy ez a jogászkodás téma
nem lesz egyszerű, de azért titkon arra gondolt, hogy majd azért biztos
összejön, ha eléggé kepeszt. Elrendeződik ez is, mint ahogy a dolgok el szoktak
rendeződni. Ha meg nem, hát majd legfeljebb vissza az egész. Lerakta a
különbözeti vizsgát, ami ugyan nehéz volt, de a végén jól sikerült, és akkor
arra gondolt, hogy hát ha ilyen jól sikerült, akkor azért biztos elhiszik neki,
hogy okos, és ha vissza is kell lépni valamennyit, akkor is azért lesz valami.
Feltéve persze, hogy kepeszt. És kepesztett reggel, és kepesztett délben, és
kepesztett este, aztán másnap reggel is, meg délben is meg este is. De csak nem
akarták elhinni. Aztán egy helyen megszánták, és alkalmazták droidnak, de az
neki eléggé derogált, úgyhogy elég rövid úton otthagyta. Aztán alkalmazták
jogásznak öltöztetett droidnak, ami azért sokkal jobb, mint a sima droid, de
azért ez is derogál. De gondolta, hogy ha elég sokáig kepeszt jogásznak
öltöztetett droidként, akkor előbb-utóbb lehet, hogy messziről úgy néz majd ki,
mint egy igazi jogász, és beengedik az ajtón, és ha már beengedték, akkor jól
megmutatja, hogy tud késsel villával enni úgy, mint a nagyok. Úgyhogy
szorgalmasan végezte a jogásznak öltöztetett droidok feladatait, olyan
szorgalmasan, hogy busás jutalomban is részesült, és biztosították róla, hogy
pompás ruhásdroid. Mindeközben szorgosan kopogtatott, hátha beengedik az ajtón.
De így négy év után kezdett derengeni, hogy hát nem. Nem fogják beengedni az ajtón.
Rögtön leveszik, hogy csak droid még ha jogász ruhában van is, plusz még a
Holdról is jött, ahol nyilván egyáltalán nem tudnak késsel és villával enni,
nem is érdemes kipróbálni, még a végén ledisznózza a terítőt. És ugye akkor
adódik a kérdés, hogy ilyenkor mi van. És mivel eddig az életben valahogy
minden magától oldódott meg, nincs hozzászokva, hogy ilyen fogós kérdésekre
válaszoljon. Hogy akkor most, 39 évesen beletörődik-e, hogy ebből nem lesz
énekes halott, legfeljebb, lassan-lassan, évek alatt, ha énekes nem is, de
valami plébek kóruslány. Vagy akkor hagyjuk az egészet a fenébe, és legyen
inkább pék vagy jógatanár vagy amatőr kertész vagy kutyasétáltató. Vagy vissza
az egész, csomagol, és megy haza, és kezdjük onnan, ahol öt-hat évvel ezelőtt
abbahagytuk. Vagy igazából úgyis tök mindegy az egész, mert kiderült, hogy
tényleg tágul a világegyetem, és nem csak a világegyetem, hanem ezúttal
Brooklyn is, és ha egyszer elkezdett tágulni, akkor szét is fog esni.
Hát ezen
morfondírozok mostanában (már persze, amikor nincs jobb dolgom, de azért
sokszor van).
