Lejárt a bírósági
kaland, holnaptól téli szünet, aztán januárban vissza a hivatalba (amivel kapcsolatban
így az új felállás okán optimistább vagyok, végülis hátha jó lesz, nem igaz?).
Összességében
nagyon örülök, hogy volt bevettek a buliba, ez tényleg egy olyan világ, ahova másképpen
nemigen lett volna betekintésem. Továbbra is sajnálom egy kicsit, hogy sosem
leszek részesé ennek a dolognak, és nem fogok fontoskodó fejjel rohangászni a
Chancery Lane-en, és nem fogom az ellenfelet bravúros érvekkel szétagyonzúzni.
De azért azt is látom, hogy a végén a bravúros érvek többsége arra lövődik el,
hogy a másik fél, mikor és mennyi költséget terítsen meg kinek. És néha nem is
annyira bravúrosak, hanem inkább az óvodaudvari diskurzust idézik (“Nem! De!”),
csak nem olyan tömören és velősen, mint az igazi óvodások, hanem eszméletlenül
bőlére eresztve (“Tisztelt Bíróság! Végtelen tisztelettel hadd jegyezzem meg,
hogy tanult kollegám téved, amikor azzal érvel, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítéleté
az XY ügyben arra enged következtetni, hogy én elvettem a kisautóját. Megkérnem
a tisztelt bíró urat, hogy lapozza föl Lord Hiháhúhá 1889-es ítéletének 74. bekezdését.
A bekezdésben felvonultatott jogelvek a mi esetünkben hasznos iránymutatásként szolgálnak.
Ez alapján, amit mi állítunk, az az, hogy tanult kollegám téves úton halad, és,
ha tisztelettel szabad így fogalmaznom, a kerületi bíróság döntése, amely
szerint ő vette el az én kisautómat teljes egészében helytálló.”)
Az állatkerti tanulmányi
kiránduláson tett megfigyeléseim a következők:
-
Brutális,
hogy micsoda tesztoszteron túltermelés van egy-egy tárgyalóteremben. Érdekességképpen
egy ábra a nemek és az etnikumok megoszlása a Queen’s Counsel (azaz fő
barristerek) között. Tipikusan minden tárgyaláson ilyenek viszik a prímet,
esetleg ül mellettük a padavanjuk, aki időről időre kis post-it cetliket csúsztat
nekik oda, de szigorúan nem szólal meg.
-
A bírók
(többségükben szintén középkorú fehér férfiak, oxfordi diplomával, ami nem meglepő,
mert tipikusan a barristerekbol lesznek a bírók ) maguk sem teljesen mentesek a
ceremónikusságtól. Például van egy olyan szokás (egyszer majd utánanézek, hogy miért),
hogy amikor a bíró bemegy a terembe, akkor vagy az usher (kvázi teremőr) vagy a
clerk (kvázi titkár) a bíró alá tolja a széket. Ezt nem mindenki játssza, például
BB mindig teljesen egyedül eresztette le honourable fenekét a székbe, de
vannak, akik nagyon de nagyon komolyan veszik. Az egyik bb pl olyannyira, hogy
meg akkor is “be kellett ültetni”, amikor egy ítélethirdetés alkalmával egy
teljesen üres tárgyalóterembe ment be (mert a felek megkapták az ítéletet írásban
is, ezért nem jöttek el a hirdetésre). Szóval a bb bement a terembe, utána a
clerkja, ás a clerk alátolta a széket, hogy aztán a bíró, annyit mondjon a tök üres
széksoroknak, hogy ezennel kihirdetem az írásban kiadott ítéletemet, majd felállt,
és kiment az üres teremből. Az utolsó bb pedig, akivel ültem, többször is királyi
többesben beszelt arról, hogy mit fog csinálni: “Az ebédszünet után fogunk
visszajönni.”
-
Ellenben
mindegyik bíró, akivel voltam, bringával közlekedik, és nem mondjuk gyaloghintón.
Sőt, láttam olyat is, aki maga főzi a kávéját, de ez a ritkább fajta.
-
A bírósági
karácsonyi buli a világ legeslegrosszabb bulija. Messze. A bíróság épületében,
az egyik emeleten a tárgyalótermek közötti üres térben tartják, van két féle
bor és narancslé, illetve a helyiségben levő irodai polcokra, eszközökre műanyag
tálcán lerakott szinte ehetetlen kis falatkák (bár lehet, hogy nem mindegyik
volt rossz, én csak az egyikből ettem, mert minden más húsos volt, az amiből
ettem egy teljesen sótlan kihűlt tojásrántottára hajazott leginkább). A progi
pedig kínos téblábolás, majd a Chancellor hat perces, teljesen érdektelen beszéde,
majd további kínos téblábolás. Pedig szívesen megnéztem volna, ahogy a tajt
részeg bírók egymás vállára borulva az All by myself című dalt karaokezzak.
-
A bírók
sokat dolgoznak, és kivétel nélkül mindegyik panaszkodik, hogy rosszul vannak
megfizetve (csak én négy különböző bírótól hallottam ilyen megjegyzést, pedig
nem is váltottam szót ennél sokkal többel). És mindennek a tetejébe az Igazságügyi
Minisztérium beszüntette az irodaszerek kiutalását, úgyhogy maguknak kell megvenniük
a post-itjaikat és a kihúzó filceiket (bár többek átszoktak a piros toll használatára,
mert piros tollal továbbra is ellatja a kormány a bíróságokat).
-
Mindent
mindenki papíron ad be, minden bíró szobája tele van akta hegyekkel, az utcákon
ilyen árurakodó tolattyús kocsikkal hozzák-viszik az aktákat az öltönyös mukik.
-
Minden
nagyon professzionális, mindenhez rengeteg ember és meg annál is több
dokumentum kell, minden nagyon bonyolult, és főleg nagyon drága. Kicsit olyan
mintha ez lenne a törvénykezés Louis Vuittonja, amit az is megerősít, hogy az
orosz oligarchák csak itt szeretnek pereskedni. A múltkor a következő beszélgetés
zajlott le a lépcsőházban két bb között: “Mit tárgyalsz most?” “Azt a múltkori ügyet
az ukrán és az orosz oligarchával.” “Hm, mostanában sok ilyen ügyed van.” “Ja.
Ez már nem is a High Court hanem a Moszkvai Városi Bíróság.”
