Fővök (főlök?) itt a levemben egy ideje ezzel a vírussal kapcsolatban. És már nagyon sokszor elhatároztam, hogy leírom, hogy mit gondolok – minek van az embernek blogja, ha nem azért, hogy leírja, hogy mit gondol – de aztán nem írtam le. Nem írtam le, mert nem akartam senkit megbántani (érzékeny egy téma ez), nem írtam le, mert túl nyomott voltam, hogy leírjam, nem írtam le, mert amúgy is kit érdekel. Meg aztán vége lett a karanténnak, el lehetett menni ide-oda (nagy nehézségek árán nyaralni is sikerült eljutnunk), és akkor nagyon jól esett nem erre gondolni. De aztán vége lett a nyaralásnak, a vírusnak meg nem lett vége, és simán lehet, hogy még évekig nem is lesz, és akkor most már leírom, hogy mit gondolok.
Azt gondolom, hogy ez egy veszélyes vírus, nem influenza. Azt gondolom, hogy ez egy szinte
megoldhatatlan helyzet, beleestünk a gödörbe, és benne vagyunk,
senkit nem irigylek, akinek az a feladata, hogy kitalálja, hogy hogy kell belőle kimászni. Azt gondolom, hogy felveszem a maszkot, ahol mondják, hogy vegyem fel, és a
gyerekeimre is ráripakodom, amikor
nyavalyognak, hogy nem akarják felvenni. És napi ötvenszer kezet mosok, és a gyerekeimet is erre utasítom (gondolhatjátok, hogy örülnek). (Viszont –
csak az őszinteség kedvéért – nem tartom be a
kéthetes karantént, ha egy olyan helyről érkeztem, ahol kevesebb a fertőzés, mint ahová érkeztem, és mellesleg, ott sem találkoztam
senkivel amúgy se, és lesz olyan, hogy a házamban hat
embernél több lesz egyszerre.)
De ezen kívül még azt is gondolom, hogy amit mi itt most művelünk, az rettenetes.
Hogy szuttyongatjuk egymást lépten és nyomon, azért mert nem hordjuk a maszkot, nyaralni megyünk, bulizni megyünk, 6-nál többen akarunk találkozni, színházba szeretnénk menni stb. stb. stb. Osztjuk az észt, hogy ki mindenki hülye, aki nem
csinálja ezt, ellenben csinálja amazt. Érdekes módon az általam kedvelt, liberálisnak beállított sajtótermékek élen járnak a szuttyongatasban. Nem tudom, hogy miért. Van ugyan egy tippem, de lehet, hogy tévedek. A tippem az, hogy akik ezeket a sajtótermékeket írjak és olvassák, többségében jómódú, már nem egészen fiatal középosztálybeli emberek,
akiknek nem ment/megy rá az életük a karanténra, tudnak online dolgozni, kellemes lakásban laknak, és tudni vélik a tudományos tutit. Na most
persze csúnyán általánosítottam, és biztos nem igaz ez így, de nem
jutott más magyarázat az eszembe. De mindenesetre meglepő, hogy ezek a liberális emberek/újságok, akik úgyamúgy szeretik hangsúlyozni az egyén szabadságát, az individuum
fontosságát, az egyéni felelősségvállalást, a toleranciát és hasonló szép dolgokat, azok
hirtelen arra jöttek rá, hogy embertársaik semmi
egyébre nem képesek önállóan mint vírust hordozni és
terjeszteni. Helyes döntést hozni, felelősen viselkedni azt nem tudnak, és ha véletlenül mást gondolnak mint mi,
akkor az csak végtelen tudatlanságuk miatt lehet. Ezért legjobb
lesz, ha rengeteg mindent megtiltunk nekik (aztán két hét múlva ugyanazokat a
dolgokat megengedjük nekik, majd újabb két hét múlva ismételten megtiltjuk), és jól kioktatjuk őket, hogy ne legyenek már ennyire
elviselhetetlenül tudatlanok, és aztán felkászálódunk a maszkunkkal a morális fennsíkra, és onnan pásztázzuk a völgyet, és szomorúan csóváljuk a fejünket. Arra ugyanakkor
nem gondolunk, hogy mi van azokkal, akik 1) fiatalok, és bulizni, urambocsá dugni
akarnak; 2) zenészek/színészek és felkopik az álluk, és ha nem is kopik fel, akkor is el vannak zárva mindattól, ami az életük volt mostanáig, és akik nem mellesleg
oly sok örömet okoztak nekünk; 3) akik
elveszítették, el fogják veszíteni az állásukat, vagy akik ugyan most bulizni vágyó egyetemisták, de amikor elvégzik az
egyetemet, nem lesz állásuk, 4) akik magányosak; 5)
akiknek gyerekeik vannak, és azoknak szülinapi zsúrt szeretnének rendezni; 6) akik külföldön laknak; 7) akiknek
szar a lakásuk, és sokan vannak benne; 8) akik gyerekek, és iskolába akarnak járni vagy szülők, és azt akarják, hogy a gyerekeik iskolába járjanak stb. stb. Mert nem arról van szó, hogy szorítsuk össze a fogunkat, és bírjon ki mindenki még két hónapot, hanem arról hogy lövésünk sincs, hogy ennek mikor lesz vége. Mert azért valójában senki sem gondolja
komolyan, hogy lesz biztonságos és mindenki számára elérhető oltás két hónapon belül. És az sem teljesen
biztos, hogy mindenki elmebeteg , akiben felmerül, hogy nem biztos, hogy a legjobb ötlet beoltatni magát egy olyan
oltással, amivel kapcsolatban a gyógyszergyárak a kárterítési felelősség kizárásáért lobbiznak. De ez
már csak hab a tortán. És persze le lehet
mondani színházról, zsúrról, utazásról, bulizásról, és sokan sok mindenről le is
mondanak. De egy idő után felmerül, hogy akkor mi a
ragyáért csináljuk az egészet, mert nem lehet úgy összerakni az életünket, hogy folyton
csak a távolságot tartsuk, és lehetőleg jó messze elkerüljünk mindenkit, és aki nem ezt teszi, arra jó hangosan rákiabálunk. Mert milyen élet ez? Szar. Nem az van, hogy van nekem egy megoldásom, amivel a kecske is és a káposzta is. És ahogy említettem, abszolút felismerem
a kecske jelentőségét. De a kecske éhen döglik a káposzta nélkül (na jó, asszem elengedem
ezt a hasonlatot, mert kicsit belebonyolódtam). Hát ezt gondolom. És különösen rossz érzés, hogy saját barátaimat fogom most magamra haragítani, de már nem akartam bent tartani.
