Egy itt egy ott

Nemrégiben abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy londoni életünkről okoskodhattunk a Globálpolgár című podcastban. Köszönjük a lehetőséget! A beszélgetés közben felmerült, hogy miben látjuk a különbséget az itteni és az otthoni ügyintézés között, jobb-e valamelyik és miért. Azt okoskodtuk, hogy az a tapasztalatunk, hogy itt minden sokkal jobban automatizálva van, vagyis egyfelől hatékonyabb, mert a folyamatok, online felületek stb. jól vannak megcsinálva, viszont otthon igaz, hogy minden esetleges és az adott ügyintézőn múlik, de az adott ügyintéző sokszor igen készséges, és ezért olyan dolgokat is el lehet intézni, amit az automata rendszerben nem lehet, mert valamiért kilóg a folyamatból. Hogy mennyire fején találtuk ezzel az okoskodással a szöget, arra épp most van két remek példám.

Itt

Bepereltem a Ryanairt. A történet hosszú és unalmas, autót béreltünk, nem volt autó, kellett bérelnünk másikat, a két bérleti díj közti különbözetet szeretném leverni rajtuk. A keresetet online be lehet adni, az egész nem tart tovább mint (kétszer) háromnegyed óra (mert először lefagyott a rendszer, és előről kellett kezdeni). A díjat is be lehetett fizetni bankkártyával. Pár nap múlva már kaptam is az emailt a Ryanairtől, hogy kézbesítették nekik a keresetet. Aztán osztottak-szoroztak, és arra jutottak, hogy ugyan ők bizonyára mindent jól csináltak, de azért kifizetik nekem, amit követelek plusz perköltség. Nade csak azzal a feltétellel, hogy előtte visszavonom a keresetet. Én nem akartam visszavonni a keresetet úgy, hogy nem kapok egy végrehajtható bírósági papírt arról, hogy megegyeztünk, mert nem akarok továbbra is a Ryanairrel ügyezni, ha nem fizetnek, csak rájuk akarom uszítani a végrehajtót és kész. Viszont a hipiszupi online felületen, gondolom, hogy ne legyen nagyon sok a jogi zsargon, csak olyan gomb van, hogy „szólj, ha megegyeztetek”, és fölötte a magyarázó szöveg: „Ha kifizették neked a követelést vagy más megállapodásra jutottatok az alperessel, szólnod kell a bíróságnak.”. Ha pedig az ember rákattint a gombra, akkor kijön egy doboz, amibe a megegyezés dátumát kell beírni, és rákattintani a „ügyet lezár” gombra. Szabadszöveges doboz, dokumentum feltöltési lehetőség nincs. Namármost, nem tudtam, hogy ha rákattintok az „ügyet lezár” gombra, akkor utána még van-e olyan opcióm, hogy kérhetem az egyezség bírósági végzésbe foglalását, vagy egyszerűen csak megszűnik a per. Úgyhogy gondoltam, hogy felhívom az információs telefonszámot, hogy megkérdezzem. Az információs telefonszámon egy öblös férfihang bemondja, hogy a hívást rögzítik stb. stb. és négy lehetőség közül választhatok, hallgassam meg mind a négyet, és csak utána válasszak. Meghallgattam mind a négyet, és aztán kiválasztottam a 3-as opciót, ami az „Ön felperes, és valamilyen eljárási lépést szeretne tenni” volt. A 3-as opció kiválasztása után az öblös férfihang elmondta, hogy menjek föl a honlapra, és lebetűzte a honlap nevét, majd azt mondta, hogy nyomjam meg a 9-est ha ezt az opciót mégegyszer meg akarom hallgatni. A 9-es nyomogatásával az idők végezetéig hallgathattam volna, amint az öblös pacák visszairányít a honlapra, de speciel én pont nem akartam visszamenni. Cselhez folyamodtam, és a második hívásnál a 4-es opciót választottam, ami az „Egyéb” kategória volt. Ez annyival volt jobb, mint a 3-as, hogy sokáig zenélt, és csak utána mondta be az öblös, hogy a honlapon minden tájékoztatást megkapok, csak pötyögjem be, hogy stb. stb. és elnézést kér, hogy megváratnak, amint tudják, felveszik a telefont. De nem vették föl, hanem zenélt, bemondta, zenélt és így tovább. Szóval nem sikerült kapcsolatba lépnem a retrészer információval, aki megmondja, hogy nyugodjak békében, ha megnyomom a piros gombot. Ezért aztán kénytelen voltam írni a Ryanairnek, hogy addig nem szüntetem meg a pert, amíg nem virítják a lóvét. Aszonták, akkor virítják.

Ott

Van egy ügyecském a NAV-val. Hosszú és unalmas. Egy ideig magam után fizettem a tébét, aztán már nem, és a taj számomat ugyan érvénytelenítették, de a fizetési kötelezettséget nem, és ezért nyáron értesítettek, hogy kétszázvalahányezer forint tartozásom van. Ezek után fel akartam hívni a NAV-ot, hogy tisztázzam, hogy mi van. A NAV-ot nem lehet csak úgy felhívni. Először a ki kell tölteni egy nyomtatványt szigorúan az ms dos dizájnját idéző nyomtatványkitöltő programon, amin az ember igényel egy telefonos azonosítót. Ezt aztán be kell küldeni az ügyfélkapun. És láss csodát, tíz perccel azután, hogy az ember beküldi a nyomtatványt, megjön az azonosító, amivel immár fel lehet hívni a NAV-ot, és rögvest felveszi egy ügyintéző. Innen a dolog már sima ügy, egy beadvánnyal, néhány igazolással, két újabb nyomtatvánnyal és két hónappal később a dolog tisztázva és lezárva. Viszont mindeközben az ügyintézővel szoros baráti viszonyba keveredtem, az egyik nyomtatvány kitöltése okán legalább négyszer beszéltünk telefonon, amik közben ilyenek hangzottak el, hogy: „Ön az, már nagyon vártam, hogy hívjon. Az előbb csöngött a telefon, és gondoltam is, hogy biztos Ön lesz az, de egy férfihang szólt bele, és gondoltam, hogy ’jaj, de hát ez nem az adózóm’.” Meg olyanok, hogy „Lezártam, de ha bármi gond lenne, csak hívjon nyugodtan.” És úgyamúgy meg tényleg elintéződött mert annyiszor vitte be a nyomtatványt az osztályvezetőnek, amíg az osztályvezető elégedett nem volt a kitöltéssel, és rá nem nyomta a pöcsétet. Ezúton is köszönöm az illetőnek!

Szóval itt az ékes bizonyíték, hogy a fene se tudja, hogy melyik a jobb. Rendszerszinten biztos az itteni, de amikor az ember épp szeretne valamit elintézni, akkor mennyivel jobb azt hallani, hogy „De jó, hogy hív!”, mint azt, hogy „A honlap címe xzy, tírárárárá, majd felvesszük ha tudjuk, tírárárárá, a honlap címe xzy…………….”.