Rég volt már blog. Ezért főként a vírust okolom, manapság úgyis mindent rá lehet fogni a vírusra. Mindenesetre igyekezni fogok valamennyire visszaszokni a blogolásra. Különös tekintettel arra, hogy nagy kalandra készülünk. Szeretné(n)k egy kutyeszt.
Már régóta az
asztalon van ez a kérdés, mármint hogy én már régóta nyávogok, hogy legyen.
Mostanra sikerült a családot megfelelően megpuhítani, sőt a gyerekek már-már
maguk is lelkesek. Az ember azt gondolná, hogy ebben a dologban a nehéz rész,
hogy az ember összeszedje a bátorságát és legyőzze a családi ellenállást, majd
pedig az, amikor már megvan a kutya és összefossa a perzsaszőnyeget. A kettő
között csak be kell szerezni a blökit, az nem lehet annyira nehéz. Na megint egyszer
teljesen el voltam tájolva. Beszerezni a blökit ugyanis baromi nehéz.
Az volt az elképzelés,
hogy egy kisebb testű keveréket szerzünk egy menhelyről, azt jó lesz. Rövidúton
kiderült, hogy nem addig van az. Elkezdtem keresgélni a környékbeli menhelyeket,
van jópár. Felmentem az egyiknek a honlapjára, megtekintettem a jelenleg
örökbefogadható kutyákat, ráböktem az egyikre, majd ráklikkeltem a „Jelentkezés”
gombra. Innentől a következő lépések következtek:
1.
5
oldalas kérdőív kitöltése, amit mindig visszadobott a rendszer, mert kevesebb
mint 250 karakterben meséltem el, hogy miért szeretnék kutyát. Végül aztán
kiszenvedtem a 250 karaktert, amiben szerepeltek a felelősség, a szeretet, a gyerekek
kiteljesedése kifejezések, de ez alig 30 karakter, szóval értitek a nehézséget.
Meg válaszoltam a többi kérdésre is, többek között, 150 karakterben arra, hogy milyen
módon tervezem kezelni a kutya szorongásait.
2.
Elégedettség,
hogy mennyire jól megválaszoltam a kérdéseket.
3.
Automatikus
email, amiben közölték, hogy sajnos nem áll módjukban segíteni, és hogy sok
szerencsét.
Újabb menhelyek
honlapjai, valahol már a kérdőívet sem kellett kitölteni, mert amikor a filterbe
betettem, hogy „lakhat együtt gyerekekkel”, akkor nulla kutya maradt fönn a
rostán. (Az amúgy külön vicces, hogy egy csomó menhely honlapján néhány
bekezdésben bemutatják a kutyát, pl: „Sally nagyon vidám kutyus, szeret szaladgálni,
és ha vakargatják a hasát. Sajnos Sallynek rossz tapasztalata lehetett
férfiakkal, mert a férfiak felé bizalmatlan. Sallynek lehetőleg olyan otthont
keresünk, ahol csak nők vannak, és nem sok férfi vendég van, vidéki környezetben
van, ahol Sally sokat tud a szabadban szaladgálni, és nincsnek gyerekek.” – Aki
azt hiszi, hogy ezt most találom ki, nagyon téved.)
Summa summárum
néhány nap után világossá vált, hogy én bizony nem vagyok érdemes egy angol
kóborkutyára. Ennek oka: vannak gyerekeim és dolgozom. Ez utóbbi azért baj,
mert így előfordulhat, hogy vannak olyan napok, amikor a kutya 3-4 órára magára
marad otthon.
Csüggedni
kezdtem, aztán berágtam, és gondoltam, ezt nektek, akkor veszek egyet. Már régóta
tetszenek nekem a törpe schnauzerek, akkor legyen az. Rákerestem. Lehet venni. 2500
fontnál kezdődik. És tele van az internet azzal, hogy ne vegyél kölyökkutyát,
pláne most, mert túlkereslet van, és lelkiismeretlenül tenyésztik őket stb. Ez
utóbbi info amúgy megvolt, ezért is akartunk keveréket örökbefogadni ugye, lásd
fönt.
Még jobban
csüggedni kezdtem. Aztán kiderült, hogy van egy harmadik kategória is, amiről
eddig nem volt tudomásom. Az import kóborkutya. Az van ugyanis, hogy Kelet és
Dél-Európában összefogdosott kóborkutyákat behozzák Angliába, és itt elhelyezik
őket. Kereslet-kínálat, mikrómakró 1.0. Gondolom ezek után nem meglepetés, hogy
vannak kifejezetten magyar kóborkutyákra specializálódó menhelyek is. Magyar
embernek, magyar kóborkutyát gondoltam, és elkezdtem írogatni ezeknek a helyeknek
is. Már résen voltam, és meggugliztam a kérdőív kérdéseit, hogy tudjam, hogy mi
a helyes válasz a kutya szorongásainak kezelésére, a támogatom-e a ketrecben
altatást, hogy hogyan fogom pórázzal sétálásra szoktatni, hogy milyen kisállatbiztosítást
fogok vásárolni, hogy milyen kaját fogok neki adni, hogy hogyan fogom bemutatni
a családomnak és barátaimnak, és hogy hogy tervezem megoldani az ünnepeket, ha
a kutya nem áll készen arra, hogy vendégek jöjjenek a lakásba, és arra sem, hogy
idegen környezetbe kelljen mennie (Igen, a helyetekben én is azt gondolnám, hogy
ezt most találom ki, de nagyon tévednék.)
Ha nem töltöttem
ki 7-8 kérdőívet, akkor egyet se. És eljött a fordulat. Az egyik helyről
felhívtak! Nagyon örültem. Kiderült, hogy van pár kérdéses pont, pl. hogy a
kert egyik oldalán nincs 6 láb magas kerítés (csak cirka 5), de hát van itt egy
nagyobb probléma is. Azt írtam a kérdőívbe, hogy dolgozom. Ühüm. És hogy lesz egy
héten cirka egy nap, amikor valaki ebédidőben eljön sétáltatni a kutyát. Ühüm.
Ez sajnos probléma. Mondtam, hogy hát igen, de nem akarom megígérni, hogy heti
hét napot lesz itthon valaki egész nap. Hát ez probléma. Hadd adjak Önnek egy
tanácsot, nekem 4 gyerekem van és 7 kutyám, és van egy saját bizniszem, de hát
azt otthonról működtetem. Ühüm, hát ez nagyon jó, és szuper, hogy Ön ilyen helyzetben
van, de én sajnos nem vagyok ilyen helyzetben. Hát ez probléma. Hadd adjak
Önnek egy tanácsot, gondolt már egy nyugdíjas agárra? Hm? Nyugdíjas agár, aki
régebben versenyzett, de már öreg, ezek a kutyák nagyon szívesen alszanak egész
nap a kanapén. Ühüm, hát erre még nem gondoltam. Stb. stb. stb. Szó szót
követett - eközben elhangzott az is, hogy „ismerek olyan menhelyet, ami még
Önnek is adna kutyát” ezen a ponton a kagylóból pedig kibugyogott a megvetés - és
végül megegyeztünk abban, hogy hát ez akkor nem nagyon fog működni.
A csüggedés
mellett az agyvérzés is kerülgetett. Mert az egy dolog, hogy megmérettem és
könnyűnek találtattam, de a nyugdíjas agár azért mégiscsak sok. Esetleg javasolhatta
volna, hogy szerezzek egy kitömött kutyát, az nem is eszik annyit, és akkor az
anyagiakkal sem lesz probléma.
De nem adtam fel.
Újabb kérdőívek stb., és tegnap megint felhívtak. És ezúttal a második körön is
átcsúsztam (ehhez arra volt szükség, hogy tisztázzuk, hogy azokon a napokon, - ami
valóban cirka egy héten egy lesz, ezt nem győzőm hangsúlyozni – amikor nem vagyunk
itthon, a kuty napközibe fog járni). Holnap családlátogatás! Drukkoljatok!
Folyt. köv.
