A legutóbbi rész óta felpörögtek az események. Megvolt a családlátogatás (virtuálisan). A menhelyes néninek volt pár ötlete, hogy hogy kéne átépíteni a kertet, de ezt rövidre zártuk azzal, hogy sajnos nem a miénk a lakás, úgyhogy nem áll módunkban kerítést magasítani. Megbeszéltük ezt a dolgozás, kutya itthongyás kérdést is, kérdezte, hogy mit gondolnék arról, hogy azokon a napokon, amikor nem vagyunk itthon, akkor beadjam kutyanapközibe (a környéken több ilyen intézmény is van) mondtam, hogy remek ötlet. Ebben meg is egyeztünk. Ha nem áruljátok el senkinek, akkor bevallhatom, hogy nem fogom kutyanapközibe íratni. És amikor ezen túlvoltunk, akkor megengedte, hogy örökbefogadjam Sidneyt, a négyéves kutyafiút Boszniából, akinek valaki ketté vágta a nyelve végét, és ezért kicsit villás, kígyónyelve van, viszont nagyon barátságos és okos, de valamiért már hónapok óta a menhelyen, illetve nevelőszülőnél van, de senki nem akarja örökbefogadni.
Mondanom sem kell,
hogy nagyon örültem. Le is tisztáztuk a részleteket. Sidney augusztus 24-én tizenkilencedmagával
elindul Boszniából, 25-én megérkezik az Egyesül Királyságba, két napot egy kennelben
tölt, és 27-én átvehető Essexben egy autópályai pihenőhelyen.
Teltek a napok,
sokasodtak az Amazon megrendelések, póráz, nyakörv, utazó doboz, ágyikó, sípolós
róka, szárazeledel, jutalomfalat, etető-itató tál stb. A holmikat szép
akkurátusan egy kosárba raktam, és kitettem a teraszra. Másnapra a jutalomfalatot
egy kövér macska kilopta a kosárból, szétcincálta a zacskót, és a falatokat az
utolsó szemig megette. Vettem még egy zacskóval. Lefoglaltunk egy utcáról
elvihető bérautót, hogy azzal hajtassunk majd Essexbe, kivettem egy fél nap
szabadságot.
Aztán felvirradt
augusztus 27-e. Délelőtt még dolgoztunk, aztán 3 előtt elindultunk felvenni a
kocsit (f5-re kellett Essexbe érnünk). Meglett a kocsi, kinyitottuk, beszálltunk.
Egy vadiúj MG márkájú, kínai gyártmányú kocsi volt. Elhelyezkedtünk, némi
nehézséggel ugyan, mert a vezetőülést nem lehetett előre-hátra húzni, mert hiányzott
a rúd, amivel lehetett volna, de azért így-úgy megoldottam. Nem is volt a
kocsihoz sluszkulcs mert csak egy gombot kellett megnyomni, és már indult is.
Elvben. Gyakorlatban nem indult. Bekapcsolt meg világított meg minden, de gyújtás
sehol. Egyre idegesebben nyomogattuk, kapcsolgattuk, állítgattuk, semmi. Aztán
interneten kikerestem a használati utasítást. Elég megalázó helyzet, amikor az
egész család tűkön ül a kocsiban, én pedig lapozok a „kocsi elindítása”
fejezethez. A használati utasításból megtudtuk, hogy a kocsi úgy indul el, ha
az ember megnyomja a Start gombot. Nagyköszi. Meg megtudtuk azt is, hogy a
kocsi immobilisere csak akkor old ki, ha az autóban benne van az ajtónyitó/csukó
ketyere. De ha így nem indulna, akkor a két első ülés között elhelyezett
pohártartót vegyük ki a helyéről, és annak a helyére tegyük be a ketyerét, hogy
jobban tudja adni a rádiójelet a kocsinak, ha így sem működik, forduljunk a
retrészer információhoz. Pohártartó ki (!), ketyere be, kocsi nem indul. Ekkor
azért már nagyon feszült voltam. Akkor kocsiból ki, interneten új kocsi keres,
talál, odaüget, beül, kocsi elindul. Ekkor már cirka egy órás csúszásban
voltunk. Végül a nagy forgalom miatt másfélórás késéssel futottunk be, pánikban
hívom a szervező csajt, hogy akkor itt vagyunk, hová kell menni, kit kell
keresni. A csaj mondja, hogy ne aggódjak, a kutyákat szállító kocsi még nagyobb
dugóba keveredett mint mi, úgyhogy csak egy óra múlva fog befutni. Végül másfél
óra múlva meg is érkezett a kutyarakomány. Ekkor újabb meglepetés ért. A kutya
kábé kétszer akkora volt, mint én gondoltam (bár Peti a képek alapján mondta,
hogy nem olyan kicsi azért), és az volt a kikötés, hogy az egyik kocsiból a
másikba csak ölbe lehet átvinni, hogy nehogy elszökjön. Nem volt egyszerű, de
átraktuk, szegény azt se tudta, hogy fiú-e vagy lány, és hazaszállítmányoztuk.
Ennek két napja.
Azóta Kifli (átneveztük) itt lakik velünk, és nagyon elégedettek vagyunk vele. Amúgy
az egész kutyadolog úgy indult (illetve úgy fordult finisbe), hogy egy barátnőmnek
van egy kisméretű, drótszőrű, fekete-fehér foltos kutyája, akibe az egész család
belezúgott, és ez megadta a kellő lökést a kutya terv kivitelezéséhez. Szóval
én úgy terveztem, hogy beszerzünk egy kisméretű, drótszőrű (hogy ne hullassa), lehetőleg
fekete-fehér kutyát. Hát úgy alakult, hogy egy megtermett farkaskutya méretű,
szőrét erősen hullató, aranyszínű lett belőle. Maradhat.
Kifli amúgy nagyon
barátságos, nyugodt kutya. Megszerette az utazódobozt, amit házikónak használ a
lakásban. Szeret a kertben lenni. Ma már sikerült kivinni a parkba sétálni,
tojik a macska által megzabált helyett vett hiperszuper jutalomfalatra, ellenben
él-hal a virsliért, és mióta tegnap megfürdettük már nem is olyan büdös. Szóval
lett egy igazi kutyánk, aki ma egy olyan nyolc litert eresztett a sarki
ingatlaniroda falára, mi pedig büszkén szemléltük a sárga folyócskát, mert egyrészt
ezek szerint a kutya anyagcseréjével nincs gond, másrészt, sok bosszúságunk
volt már ezzel az ingatlancéggel.
Folyt. köv.
