Hat hete fogatdtuk örökbe Kiflit, aki Londonba érkezése előtt Szarajevó utcáit járta, és a túlélésért küzdött. Szerencséjére egy jólelkű, kutyamenhelynek dolgozó lány megmentette, és most kapott még egy esélyt az életben. Kifli csodálatos kutya, hamar megszokta új otthonált, kezd magára találni a sok elszenvedett trauma után. Fantasztikus, hogy mennyire hálás minden kis szeretetmorzsáért. Persze vannak még területek, ahol fejlődnie kell, de tudjuk, hogy nekünk csak annyi a dolgunk, hogy feltétel nékül szeressük, és ha begyógyulnak a lelki sebei, akkor minden rendben lesz, hiszen nagyon okos, már-már egy szemvillanásunkból érti, hogy mit szeretnénk.
Itt most
következne egy cukimuki fénykép Kifliről, és már kész is az instagram
kompatibilis poszt életünk legújabb kalandjáról.
Nade, ahogy azt
már megszokhattunk, életünk újabb és újabb kalandjai nem mind instagram
kompatibilisek, úgyhogy még egy-két részlet még hozzátartozik a teljes képhez.
A vicces amúgy
az, hogy a fenti kis sztori elemei mind igazak. Kifli tényleg jól megszokott
itt nálunk, tényleg nagyon okos és tényleg mutat jeleket, hogy komál minket. Az
idő legnagyobb részében mintakutya, szobatiszta az első naptól, nem rágja szét
a berendezést, keveset ugat. Az idő maradék részében viszont hirtelen
felindulásból vagy előre megfontolt szándékkal megtámad más kutyákat. Hol csak
játékosan ugat rájuk, hol kevésbé játékosan morog, hol meg konkrétan ki akar
harapni belőlük egy darabot (na jó, talán nem akar kiharapni belőlük egy
darabot, mert akkor minden bizonnyal már kiharapott volna, de mindenesetre jól
rájuk akar ijeszteni). Ez még otthon is kiverné a biztosítékot, de itt aztán
még a játékos ugatás is felhúzott szemöldököket eredményez, úgyhogy a napi
háromszori séta a kellemes testi-lelki feltöltődés helyett a gyomorgörcs/kínosan
magyarázkodás/”ezt a mostanit megúsztuk” megkönnyebbülés tengelyen mozog, ami
azért jócskán levesz a kutyázás élvezeti értékéből. Úgyhogy a feltétlen
szereteten kívül kutyaoktatóval és szájkosárral is igyekszünk a fejlődést
elősegíteni.
Ami pedig az irányunkban érzett végtelen hálát illeti, én igazából ezt nem várom el tőle, és néha van is olyan érzésem, hogy kicsit vele is az a helyzet mint a vak nénivel, akit akkor is átvezetnek a zebrán, amikor nem akar átmenni, mivel hogy Kiflit senki nem kérdezte, hogy akar-e Fulhambe költözni, vagy maradna inkább Szarajevóban. Úgyhogy azon vagyok, hogy vonzóvá tegyem neki a fulhami életet, hogy ne kelljen sajnálnia, hogy ide kellett költöznie. Viszont azt is erősen szeretném, hogy nekem se kelljen sajnálni, hogy ideköltözött, ezért elég nagy erőket fordítok arra is, hogy valahogy civilizálva legyen a kutya, és beilleszkedjen az úri társaságba, vagy ha be nem is illeszkedig, legalább ne cincálja szét őket. Őszintén remélem, hogy sikerül ezt elérnünk nála, mert ha nem, akkor nem vagyok benne biztos, hogy itt maradhat. Pedig cukimukinak azért cukimuki a szó instagram kompatibilis értelmében is.
