Az ischler ellentmondásos sütemény. Egyrészt népszerű (még közérti változata is van) másrészt viszont az a benyomásom, hogy kicsit le is van nézve. Az úri népek ugyanis azt gondolják, hogy azt csak az igénytelen plebsz szereti, az akinek nem jut jobb.
Én személy szerint
nagyon szeretem az ischlert zsenge gyerekkorom óta, de én a kommersz tejcsokit
is jobban szeretem mint a 70%-os (csilis, anyámkínjás) keserűcsokit, szóval ezt
az ischler dolgot is betudhatnánk a kificamodott ízlésemnek. De ez nagy hiba
volna.
Az ischler ugyanis
egy objektíve nézve nagyon jó sütemény, csak hányattatott a sorsa, és szerintem
ez okozza az úri népek diszkrét megvetését iránta. Ott kezdődik a dolog, hogy az
ischler tésztája egy diós (!) linzer, amit szerintem sokan nem is tudnak. A linzer
eleve nem egy könnyű műfaj, mert ha túl kemény az a baj, ha túl puha az a baj, viszont
a jó linzer az meg egy csoda. És akkor ez meg még diós is. Szóval ez a fő lényeg,
de persze a jó málnalekvár, és a szép fényes csokimáz koronázza meg a dolgot a
jó ischler esetében.
Az úri népek
számára az a jó hírem van, hogy ha a fentieket nem hiszik, könnyen utána
járhatnak, és nekik is szerencséjük lehet a tökéletes ischlerhez, ahogy nekem
is szerencsém volt hozzá ma délelőtt. Nem kell mást tenni, mint betérni ide és kiszurkolni 590 forintot, és
az embernek máris része lehet a csodában, és most azt gondolnátok, hogy csak
fellengzősködöm, pedig nem. Elég ha annyit mondok, hogy diódarabok (nem túl
kicsit és nem is túl nagyok, és épp hogy csak, mintha véletlenül, de hát).
Örülök, hogy segíthettem,
jó étvágyat hozzá!
