Megint London

Kicsit uncsi, de idén nem költözünk, nem keresünk lakást, nem kajtatunk új iskolát a gyerekeknek, nem vizsgázunk újabb ország újabb jogrendszeréből, hanem egyszerűen – jó, azért nem olyan egyszerűen, lásd alább – csak visszajöttünk Londonba, kivettük a táskából a lakáskulcsot, a zárba helyeztük, nyílt az ajtó, és nem csak, hogy nem kellett pax szekrényt csavarozni, de még kaja is volt a hűtőben, mert kedves barátaink, akik nálunk laktak egy ideig, amíg nem voltunk itt, erről is gondoskodtak. Szóval, aki izgalmakra vágyik, annak a Walking dead-et tudom ajánlani, itt csak az unalmas hétköznapok jönnek.

Az otthoni nyaralás amúgy nagyon jó volt, a mindenféle családi vircsafton kívül jutott nekünk Petivel privát gyermeknélküli budapesti nyaralás, amibe igyekeztünk belezsúfolni mindent, amit Budapesten szeretünk: fagyik, kávék, hummuszok, M étterem, fröcsi, kiállítás, színház Zsámbékon, magyar filmek moziban nézve, baráti látogatások, teraszos vendégségek, tűzijáték a teraszról (ez utóbbi teljes meglepetés volt, mert amióta az Attila úton lakunk, azóta megszűnt a Citadelláról lövöldözött tűzijáték, de idén visszatért, és pazar volt), jógázás (ez csak nekem, de annyi, amennyi itt kb. egy hónap alatt, és olyan jó, amilyen itt soha). Csak a kőszínház és a sólet a Kádárban maradt ki, de ezekre majd télen sort kerítünk.

Aztán egy jó kis családi ebéd után kimentünk a reptérre. Minden simán ment egészen a biztonsági ellenőrzésig. A gyerekek kaptak egy tréfás kedvű barátunktól egy-egy kézigránát alakú fröccsöntött lámpát, ami piros fénnyel és fehérrel is tud világítani. Mondanom sem kell, nagyon bejött nekik. Na mi ezt a két lámpát lelkiismeretes törvénytisztelő állampolgárként betettük a műanyag tálcába az átvilágításkor. Hiba volt. Kiderült ugyanis, hogy semmilyen fegyvernek látszó tárgyat nem lehet felvinni a repülőre, akkor se ha fröccsentett, akkor se ha senki sem keverné össze egy igazi kézigránáttal, akkor se, ha két kiskorú ezért üvöltve bömböl a reptéren. A szabály, az szabály. Úgyhogy a felszállásig hátralévő időben Petivel egyszerre mindketten, két telefonon különböző internetes áruházakban őrülten kerestünk helyettesítő tárgyat, végül az ebayen sikerült találni valamit, amire a srácok rábólintottak, úgyhogy már haladt a sor a repülőbe, amikor én még a bankkártya adataimat írogattam be a telefonba, de végül sikerült a vásárlás, nem is késtük le a gépet, sőt a gépben aztán még felszállásig egy órácskát üldögéltünk, úgyhogy nyugodtan kereshettünk volna még további világító szarságokat. Ezek után már sima volt az út, bár hat bőrönddel, három kézitáskával és két gyerekkel kicsit macerás végigmetrózni a városon, de már gyakorlottak vagyunk.

Úgyhogy szerencsésen megérkeztünk, és mindent rendben találtunk (jó, a szagelszívó nem működik, de ez igazán kis dolog, és mivel száraz meleg időnk van, érkezésünk óta még beázásunk sem volt).

Azóta pedig londoni nyaralás van. Volt bicajozás a parkban, voltunk Hever kastélyban, amiről mi azt tudtuk, hogy egy 13. századi kastély, ami egy időben a Boleyn család tulajdona volt, és van várárok (ezért mentünk oda). De azt nem tudtuk, hogy ezt az ódon kastélyt a 20. század elején megvásárolta egy amerikai milliomos család, akik egy kicsit diznilendesítették, pl. ők csinálták a várárkot (addig baromira nem volt, ellenben az 1900-as években biztos nagy szükség volt rá), csináltak még labirintust, csónakázótavat, olasz kertet, és rittyentettek egy Tudor falucskát, hogy a személyzetnek legyen hol laknia, és mégse kelljen már felhúzni egy panelházat a telek hátulján. Ez az egész amúgy tök jól fest, a várárokban pont megfelelő számú kacsa úszkál, a bokrok madár, szarvas, csiga és malac alakúra vannak nyírva, és itt-ott rá lehet akadni romantikus kis vízesésekre. A hangulathoz abszolút passzolt, hogy a kertben felállított sátrakban korabeli ruhába öltözött alkalmazottak a Tudor kori mesterségeket mutogatták be, és du. 2-kor volt igazi lovagi torna is, frankón lovakkal, dárdákkal, kardozással és VIII. Henrikkel, ahogy kell. Szóval az egész egy nagyon igényesen megcsinált történelmi vurstli, de ennek ellenére vagy éppen ezért nagyon jól szórakoztunk. A mai napot pedig a barátainkkal töltöttük parkozással, játszóterezéssel, piknikezéssel, ettünk rossz fagyit, de a jó fagyi amúgy is tájidegen lenne. Aztán megvacsoráltunk a kertben (!), ahol virágoznak a virágok és csivitelnek a madarak (és ma még a szomszéd sem barbekjúzott) és aztán miközben a szárítóból pakoltam ki a tisztaruhát a BBC Promsot közvetítette élőben a rádió, és Schiff András Beethovent és Schubertet játszott, amit Suzy Sheep nappaliból lehallatszó bégetése tett igazán különlegessé, és ez így egész egyszerűen tökéletes este volt.

Úgyhogy most jön majd az új fejezet: én holnap reggel beballagok a munkahelyemre, és ha minden jól megy, akkor ezek után vasár- és ünnepnapok kivételével minden reggel. Petinek már nem fáj a térde, hanem a háta fáj (na jó, már nem annyira), az „előkertemben” érts ablak alatti vályúban a kiszáradt levendulákat sárga krizantémra és vicces csavarhúzó növényre cseréltem, találtam egy új jóga helyet, amit ha minden jól megy, a héten ki is próbálok, mindkét gyerek eggyel nagyobb számú egyenruhát és focicuccot kapott, úgyhogy mégis csak van itt izgalom, és a java csak most jön.

A vasárnapi kirándulásunk:

Nyári különkiadás

Nem úgy mint a silány amerikai sorozatokban, ahol nyáron nem is adnak részeket, itt a blogon éppen nyáron hág tetőfokára az izgalom, sőt jön a fordulat, és még szörnyeket is szolgáltatunk.

A szörnyek fejtetű formában vannak jelen mostanság az életünkben, mert Matyi első osztályú, igen virulens fejtetveket importált a hanyatló nyugatról. Egész évben sikerült ellenállnunk a támadásaiknak (pedig folyamatosan jöttek a levelek az iskolából, hogy mindenki nagyon figyeljen oda, mert fejtetvek garázdálkodnak), de úgy látszik utolsó héten lankadt a figyelmünk, mert hazaérkezésünk másnapján egy méretes kolóniát fedeztem fel elsőszülöttem fején. És akkor megkezdődött az ádáz küzdelem. Eleinte a tetvek álltak nyerésre, ugyanis átterjedtek Gabeszra, majd a család – közelebbről meg nem nevezett egyéb tagjaira (félve mondom, de nekem egyelőre nem volt) – azóta viszont a patikákban kapható valamennyi szer egyszerre és igen sűrűn történő alkalmazásával, valamint a napi uszkve háromórás családi kurkászással sikerült a serkeszámot családi összesitésben napi öt alá szoritani. Még nem akarom elkiabálni a dolgot, (és nyilván, ahogy e sorokat irom, rögtön elkezd gyanúsan viszketni a fejem, remélhetőleg pszichoszomatikus alapon), de mintha már látnám derengeni a fényt az alagút végén. Azt azért meg kell mondanom, hogy nem igazán élvezem a tetűvadászatot, ha muszáj választani, akkor már inkább a pokémon.

A másik, némileg örömtelibb fejlemény, hogy ma este aláirtam egy munkaszerződést a Thomson Reuters céggel, ahol – ha átmegyek a mindenféle háttérvizsgálaton, én nem derül ki rólam, hogy körözött bűnöző vagy notorius hitel vissza nem fizető vagy valami hasonló vagyok, akkor – augusztus 30-án munkába állok itt. Vagyis nem leszek ügyvéd, de azért joggal fogok foglalkozni, alapvetően háttéranyagok irása és karbantartása, illetve az azokhoz szükséges kutatások elvégzése lesz a feladatom. Ez legelőször is nagyon jó hir, mert rendszeres olvasóknak nem kell ecsetelnem, hogy hogyan viszonyultam a munkanélküliséghez. Másodszor is jó hir, mert ezt teljesen saját erőből, mindenféle protekció nélkül sikerült megszerezni, csak úgy jelentkeztem egy hirdetésre, behivtak interjúra, és megkaptam az állást (ami hat hónap és kétszáz elküldött jelentkezés után nagyobb fajta csodának tűnik). Harmadszor is jó hir, mert ez egy jó cégnek tűnik, és érdekel, amit csinálni fogok, sőt bizonyos szempontból kényelmesebb is, mint az ügyvédség, mert nem kell az ügyfelekkel vesződni, az ember csak osztja az észt és kész, ráadásul a legyártandó papirok mennyisége is kisebb, és – remélhetőleg – a lényegiekre szoritkozik, nem beszélve a 35 órás munkahétről (9-től 5-it az 1 órás ebédszünettel együtt), ami kimondottan baráti. Ugyanakkor viszont kicsit ijesztő is, mert akkor most nem leszek ügyvéd, ami azért eléggé szerettem lenni, és ki tudja, hogy valaha leszek-e még, és persze ez egy eléggé kezdő állás, és ki tudja, hogy van-e és hová előre ésatöbbiésatöbbi, ami az én kellemesen rugalmatlan és parázós egyéniségemből előjön egy ilyen váltás esetén.

Szóval az új évad előtt egy ilyen faszányos kis cliffhangerrel kedveskedem a kedves olvasóknak (és magamnak), természetesen kizárólag a hirdetési bevétel növelése érdekében. Új epizódokkal jelentkezünk szeptemberben. Drukkoljatok!