A városi ember esete a természettel

Az ültetvény

Az úgy volt, hogy egy szép (8 fok, vízszintes eső) májusi napon parkban voltunk Gabesz egyik osztálytársával, és annak tesójával és anyukájával. A parkban árultak mindenféle palántákat, és az anyuka ihletésére (aki csak olyan növényt tart a kertjében, ami valami ehető dolgot produkál) vettem két tő paradicsomot és egy tő epret. Szépen beültettem mindkettőt, öntözgettem, tápozgattam, és vártam. Láss csodát, az epren hat szem eper kezdett fejlődgetni. Juhé! Nézegettük, várakoztunk, és elkezdett pirosodni, egyre csak pirosodott az első szem eprünk. Gabesznak már beharangoztam, hogy nemsoká szüretelhet. Aztán egyik nap kimentem, hogy megnézzem, hogy hogy áll a pirosuló eperszem. Sehogy. Eltűnt. Valaki lecsippentette. De sebaj, van még egy, ami már majdnem piros. Föl is raktam a cserepet a kerti asztalra, gondolván, hogy az álnok tolvaj onnan majd biztos nem lopja le. A tapasztalt természetbúvárnak (nekem) azonban elkerülte a figyelmét, hogy az ún. madarak röpülni is tudnak, és ezért egy kerti asztal nem jelent nekik akadályt. Igen, kitaláltátok, másnap reggelre a második pirosuló szem is eltűnt. És ezt mégis, hogy? Okulva a kellemetlen tapasztalatból, az epret bemenekítettem a házba (oda már csak nem tudnak bejönni), amivel csak annyi probléma van, hogy nincs olyan ablakpárkány, ahova odasütne a nap. De másfél szem így is megérett, úgyhogy tegnap Gabesz pazar eperlakomát csapott. És ki tudja, akár még további két szem is megérhet rajta.

Ami a paradicsomot illeti, annyit még én is tudtam, hogy azt ki kell karózni, úgyhogy amikor elültettem, leszúrtam mindkettő mellé egy-egy botot, amit találtam otthon. Igazán dekoratív volt. De aztán a paradicsom elkezdett nőni, és nőtt, és nőtt, és túlnőtte a dekoratív botjaimat, és már vészesen kezdett rogyadozni, úgyhogy sürgősséggel kellett keríteni új karót. De mivel a közelünkben ilyesmit nem lehet kapni, hirtelenjében nem tudtam más megoldást tálalni, mint hogy a háztartási boltban vettem két teleszkópos függönyrudat, és azzal karóztam ki a paradicsomot. Kevésbe dekoratív. Úgyhogy most a paradicsom ott meredezik a függönyrúdhoz kötözve, egy egyértelműen túl kicsi cserépben, de ennek ellenére elkezdtek nőni rajta a kis paradicsomkák. Szerintetek a madarak a paradicsomot is lezabálják? Vagy a függönyrúd megzavarja őket?

A vadon

Hétvégén kempingezni voltunk. Na nem rendesen, hogy iglu sátor, meg cövek meg gumikalapács, meg gázfőző meg ilyenek, hanem előre felállított három szobás sátor, emeletes ággyal, hűtővel és vízforralóval. Azért mi sem vagyunk egy Tarzan…

De azért még így is rendesen felpakoltunk (két bőrönd, két hátizsák, négy hálózsák), és felkerekedtünk. Utunk a vadregényes Surrey-ba vezetett. Metró, vonat, séta, és már ott is voltunk a kempingben. Ott kalandra készen jelentkeztünk a recepción, hogy mi akkor itt meghódítanánk a vadont, mire mondták, hogy itt ugyan nem, mert a foglalásunk nem Horsley-ba (amely a vadregényes Surrey-ban tálalható), hanem Hertfordba szól (amely a vadregényes Surrey-tól két és fél óranyira levő nem kevésbe vadregényes Hertfordshireban tálalható), és sajnos náluk egyáltalán nincs hely, de a legjobbakat kívánják. Horsley, Hertford, madár, madár… Úgyhogy, bőrönd, hátizsák, hálózsák fölpakol, és irány vissza Londonba. Itt kell megjegyeznem, hogy a gyerekek példásan viselkedtek, és egy fagyival sikerült megvásárolni a jóindulatukat, úgyhogy szinte zokszó nélkül vonultak vissza Londonba. Aznap este már nem vállaltuk be a további másfél órás vonatozást, úgyhogy otthon aludtunk, és másnap reggel újból felpakoltuk a bőröndöket, hátizsákokat, hálózsákokat, és ezúttal sikerült eljutnunk a megfelelő megye megfelelő kempingjébe, ahol már ott várt minket a fent nevezett sátor. Innen már ment minden mint a karikacsapás. A sátor tényleg baromi jó volt, a gyerekek nagyon élvezték a hálózsákban alvást, jól ment nekik a gumipapucsban zuhanyzás, és összespanoltak a kempingben tanyázó többi gyerekkel. De mi nem elégedtünk meg azzal, hogy a kempingben tésztát fogyasszunk konzerv paradicsomszósszal, hanem kirándulni is mentünk a környező vadonba, ahol olyan egzotikus állatokat figyelhettünk meg természetes élőhelyükön, mint a nyúl, a fácán vagy az oroszlán.

Mit mondhatnék, utunk David Attenborough nyomában vezet.

Matyi a dzsungelben

Gabesz az oroszlánokkal