A kulisszák mögött

Kezdjük azzal, hogy kicsit rosszul érzem magam amiatt, hogy mindig gúnyolódom itt ezen az országon meg az embereken, akikkel összehoz itt a jószerencse. Mert igazából azért csomóan tök okosak/rendesek/kedvesek/nyitottak/segítőkészek, és csomó minden irigylésre méltóan jól működni látszik. Csak persze nekem szokatlan, meg ilyen cinikus kelet-európai fajta vagyok, aki csak a hasonszőrű cinikus kelet-európaiakkal érzi magát jól igazán, mert azokkal kellemesen lehet gúnyolódni mindenki máson. Úgyhogy most következzen egy ilyen lelkesedős, empatikus, szeressükegymástgyerekek poszt, aztán majd visszatér minden a rendes kerékvágásba, és lesz megint szarkazmus, mert azért mégsem változtam rózsaszín unikornissá.

Bíróság. Igaz, hogy meg csak négy hete vagyok itt és a nemecsekernők nemecsekernője vagyok (noha a levest nem én szervírozom), de azért ezen kevéske tapasztalat alapján eléggé impresszálva vagyok a bíró bácsi (továbbiakban BB - mindenféle irodalmi áthallás nélkül) teljesítménye által. Az van először is, hogy nagyon sokat dolgozik, reggel f8-ra bent van és este 7 elött nem megy haza (mondjuk ez pont nem annyira jön be nekem, mert ez persze elég jól magyarázza, hogy miért van az, hogy minden eseményen - beiktatás, búcsúztatás, ilyen-olyan beszed stb miért mindig max 80-20 a férfi-női arány, és ez ugye az én feministaszerű lelkemet nem annyira simogatja). De nem csak sokat, hanem nagyon gyorsan is dolgozik. Nem sokszor volt eddig olyan, hogy lassúnak éreztem magam a munkában, de itt nagyon. Itt úgy zajlik a pereskedés, hogy nagyon hosszú ideig, akar évekig készülnek a felek a tárgyalásra, összeszedik az összes bizonyítékot, lezsíroznak minden eljárási ügyet, és a végen, amikor ezzel megvannak, akkor közösen összeállítják a peranyagot, azt beadják, és következik a tárgyalás, ami az ügy bonyolultságától függően fél naptól akár 9 hétig is tarthat. Ilyenkor egész nap tart a tárgyalás, és tényleg ott dőlenek el a dolgok, a bíró ott ismeri meg igazan az ügyet (ugyan bizonyos dolgokat elolvas előre, de csak egy töredéket az egész iratanyagnak). És az a meglepő, hogy sitty-sutty feldolgozza az információt, belekérdez (mondanom sem kell, hogy olyanokat, amik nekem a büdös életben nem jutnának eszembe). És aztán amikor lemegy a dolog, akkor beleül a székébe, és megírja az ítéletet. Persze vannak ítéletek, amiket hónapokig írnak, de pl abban az ügyben, amiben végig ültem BB-vel a 7 napos tárgyalást, fogta magát és cirka 5-6 nap alatt megírta az ítéletet. Miközben én egy fél napig szarakodtam az egy oldalas bevezetővel, amit megkért, hogy írjak meg, ugyanaz alatt az idő alatt, ő megoldott hat jogkérdést, és megírta az azokra vonatkozó ítéletrészt. Szóval nem piskóta az ipse.

De következzenek az apró kuriózumok a bíróság bugyraiból, mert különben átkapcsoltok a másik csatornára. Kezdjük az öltözködéssel, BB tornacipőben és vászonnadrágban jár dolgozni, és mivel tárgyalni talárban megy, ezért ebben a viseletben van egész nap, amikor pedig elmegy, felveszi a kék plüss mackófelsőjét, a láthatósai mellényét, és felpattan a brinyójára. Kivéve, persze, amikor hozza a kürtöt, mert olyankor kocsival jön. BB ugyanis kürtöl egy zenekarban, nemrégiben volt koncertjük, mondta is, hogy menjek, de sajnos nem tudtam. Két darabot játszottak, az egyik egy kortárs (vagy nem) angol zeneszerzőtől volt, akit nem ismerek, de BB szerint nem vesztettem sokat, mert béna, a másik a Petruska, amit nagyon szeret (én is), de sajnos van benne nyolc hang, amit nem tud lejátszani, azalatt csak úgy tesz, mintha fújná. Azt is elmesélte, hogy a tárgyalásokon (ami délelőtt fél 11-től 1-ig és aztán 2-től n5-ig tart minden nap) mindig mentolos cukorkát szokott enni, hogy ne aludjon el. Elbüszkélkedett, hogy a 15 év alatt, amióta bíró, meg egyszer sem aludt el tárgyaláson, de többször nagyon közel járt hozzá. Ez a mostani tárgyalás az ő megfogalmazásában egy "több csomagos" tárgyalás volt, vagyis rengeteg cukorkát kellett megennie, hogy ne aludjon el. Azt is megfigyeltem, hogy tárgyalás közben nagyon rövid időkre ugyan de azért bele-bele pillant az internetbe a laptopján, amikor éppen kicsit unalmasabb érvelést vezetnek elő a felek.

Ami az én szakmai fejlődésemet illeti, nagyon sok mindent tanulok. Például, szerinem elég jól sikerült kifejlesztenem a meghajlási technikámat. Itt az a szokás, hogy amikor a bíró bejön a terembe, akkor meghajol a felek/nézőközönség fele, es azok is meghajolnak fele (meg minden egyes alkalommal amikor tárgyalás közben kimennek a teremből meg bejönnek a terembe, meghajolnak, valaki meg a bokáját is összeüti). Namármost, az egy dolog, hogy nekem önmagában ez a meghajlás elég nehezemre esik, nem elvi alapon, de valahogy nem áll rá a derekam. Az meg külön bonyolítja a dolgot, hogy én a bíróval együtt jövök be, és mellé ülök le a pulpitusra, ergo szemben vagyok mindenkivel. Szóval adódik a kérdés, a bíróval egy időben a közönség felé kell meghajolni vagy a közönséggel egyidőben a bíró felé. Hosszas tanakodás és próbálgatás után ez utóbbi mellett döntöttem, de hogy ne legyen nagyon feltűnő, ha mégsem ezt kellene csinálnom, egy kicsit olyan oldalvást hajlok meg, hogy ide is meg oda is, hoztam is meg nem is stb. Megnyugtató, hogy nem vagyok egyedül ezzel a problémával, mert amikor elmentünk sörözni a többi kis nemecsekernővel, akkor ez az este egyik fő témája volt, hogy akkor ki mikor és milyen irányban.

De minden ceremónia meg merevség ellenére azért kezdem magam egy kicsit otthonosabban érezni. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy BB nagyon barátságos, az adott keretek között már-már cimbik lettünk. Hogy mást ne mondjak, neki is a kenyérsütés a hobbija (na jó, kenyérsütő gépben csinálja, de ezt elnézzük neki), és ma fényképeket mutogattunk egymásnak a kenyereinkről.