Kiűzetés a Paradicsomból

avagy ma kirúgattam magam az ügyvédi kamarából. Az ugyanis úgy van, hogy az ügyvédeknél kötelező a kamarai tagság, ezért ha valaki ügyvéd szeretne lenni, akkor fel kell vetetnie magát a kamarába. A kamarában kétféle ügyvéd van, a sima – aka szárazpecsétes, hivatásrendi, kartárs – ügyvéd és az egyedfejlődés egy kezdetlegesebb fázisában megragadt, szárazpecsét nélküli, csökevényes ún. alkalmazott ügyvéd. Ez utóbbi kategóriába olyanok tartoznak elvileg, akik nem egyéni ügyvédek és nem is partnerek egy ügyvédi irodában. De ez azért nem olyan egyszerű, mert ilyenkor az ember munkabért kap a munkájáért, és ez után (ó borzalom) személyi jövedelemadót kell fizetni. Nem addig van az! - mondják a leleményes ügyvédek, és megoldják okosba. Nevezetesen úgy, hogy névleg nyitnak egy saját ügyvédi irodát, és a pompás magyar kifejezéssel élve „beszámláznak” az ügyvédi irodának, ahol valójában dolgoznak. Vagyis adót csalnak. Ezt kb. mindenki csinálja, az ügyvédi kamara tisztségviselői, illetve azok alkalmazottai (párdőz, közreműködő ügyvédei) is. Nem meglepő tehát, hogy alkalmazott ügyvéd, mint a fehér holló. Viszont élhetetlenségét büntetendő az alkalmazott ügyvéd nem teljes jogú tagja a kamarának, csak úgy szegről-végről. Egyes jogok megilletik, így például a sima ügyvédekkel egyező mértékű tagdíjat fizethet, mások azonban, mint a kamarai választáson az aktív és a passzív választójog, nem. Gondolom – élelmességi hányadosom alapján – nem meglepő, hogy magam az alkalmazotti ügyvédi kategóriába tartozom (egészen holnap utánig).

Ezzel amúgy nincs is semmi gond, valójában sosem bántam, hogy nem vehetek részt az etikai bizottság alelnökségéért folytatott ádáz küzdelemben. Viszont most szerettem volna szüneteltetni a tagságomat. Az annyit tesz, hogy azt mondom nekik, hogy most éppen nem praktizálok, de majd még fogok akarni, és amikor megint akarok, akkor mondom, hogy most megint akarok, és ők bólintanak. Ezt a sima ügyvédek megtehetik. Mint kiderült az alkalmazott ügyvédek nem. Ott a közül lehet választani, hogy most töröltetem magam a névjegyzékből vagy három hónap „türelmi idő” után (már ha addig nem helyezkedem el újból), amely türelmi idő alatt azonban továbbra is tagdíjat kell fizetni. Az első lehetőséget választottam. Amúgy a törlés nem sokkal rosszabb, mint a szüneteltetés, csak annyival, hogy ha netán megint szeretnék ügyvéd lenni, akkor újból kérnem kell a felvételemet, ami egyrészt némi papírmunkával és átfutási idővel, másrészt egy szerényebb felvételi díj megfizetésével jár együtt. Úgyhogy ma ügyfélfogadási időben befáradtam az ügyvédi kamarába, és folyamodtam a névjegyzékből való törlésem iránt. Egy peták nem sok, annyit sem kellett fizetnem, teljesen ingyen és bérmentve hajlandóak törölni. Sőt még az ügyintéző is kedves volt. Igazán nem érdemlem meg. 

"Aki izgalmakra vágyik, forduljon el."

Mert ez itten egy nagyon is hagyományos "naplót írok, hogy a családom és a barátaim tudják, hogy mi a stájsz, és amúgy is olyan jófej vagyok" típusú blog lesz. Nekem ez fekszik. A korábbi hasonó műveim legnagyobb rajongója ezt már nem olvassa. Ilyenkor neki szokás a művet ajánlani. Hát legyen. Neki ajánlom. 

Az apropó pedig, hogy költözünk. Naná, hogy Londonba, semmi eredetit nem bírtunk kitalálni. A valódi apropó persze nem ez, hanem, hogy köllött már valamit kezdenem magammal, mert részint az elmúlt hónapok történései, részint az imént a Tabán moziban egyedül (rajtam kívül egy nyugdíjas házaspár volt még a teremben) megtekintett, még az én sztenderdjeim szerint is túlontúl gügye francia romantikus vígjáték, majd ezután a naplementében-hársfaillatban hazatérés annyira megtépázták az idegeimet, hogy az volt a választás, hogy a maradék fél üveg Nutellát is megeszem, miközben arról olvasok, hogy Tunéziában lelövöldözik a turistákat, illetve, hogy Lázár János milyen színben képzeli el a felhúzandó kerítést, vagy belekezdek ebbe a jó kis blogba. Úgyhogy nesze nektek, itt a blog. 

Kezdjük az alapokkal.
Mikor? - Augusztus közepén.
Miért? - Elsősorban kalandvágyból. Már ameddig a mi kis nyárspolgári kalandvágyunk terjed. 
Munka? - Peti az LSE-n fog tanítani. Én még nem tudom. Most éppen megpróbálom átképezni magam angol jogásszá, aztán hátha. De ha tudtok valami szuper kreatív, jól fizető, intelekktuálisan kielégítő, ámde nem túl megerőltető munkát, ahol épp nagy hiány van a hozzám hasonlókból, bátran szóljatok. 
Gyerekek? - Igen, ők is jönnek. Mindketten iskolások lesznek, ha minden jól megy, akkor valami faszányos angol állami iskolában, de ezen a téren még semmi sincs lepacsizva, úgyhogy ezek csak a terveink. 
Lakás? - Még nincs. Július második hetében megyünk, és keresünk. 
Meddig? - Meglátjuk. Ameddig jó a buli. 

És amikor minden ilyen jól el van tervezve, akkor a nap nem átall lemenő sugarakat vetni a Bethlen-udvarra, a hárs meg illatozni, nem beszélve a virágokról a teraszon, amik meg megátalkodottan pompáznak, és akkor felmerül, hogy de tényleg minek is? meg vagyunk mi húzatva, vagy mi van? (ezúton is köszönet miniszterelnökünknek és kompániájának, akik azért az ilyen nehéz pillanatokban nyújtanak némi vigaszt, bár az említett körülmények között az ő jelentőségük is hangyafasznyira zsugorodik). 

Ez persze csak pillanatnyi elgyöngülés, mert tudvalévő, hogy Londonban is szépen süt a lemenő nap a zöldellő domboldalakra, vagy lapos parkokra, ha domboldal ügyben nincsenek is annyira jól eleresztve, és ott is illatoznak a valamilyen fák, és pompáznak a virágok, valamint ott is vannak hülye politikusok. Úgyhogy lényegében nem változik semmi, csak lehet végre megint az ikeába járkálni bútorért. És hát mi más is az élet rendje, mint hogy, az ember időről-időre kreál valami indokot (házépítés, újabb gyerek, emigrálás stb.), hogy járhasson megint az ikeába bútorért. Ha antiglobalista lennék, mondhatnám, hogy mindez azért van, mert a gonosz fogyasztói társadalom és a még gonoszabb kapitalista cégek kilúgozzák az emberek agyát, de mivel nem vagyok antiglobalista, ebben az égvilágon semmi rosszat nem találok, és mint látszik, igen jól betagozódom ebbe a világrendbe. 

Hát ennyit mára. Amint lesz miről, természetesen képeket is fogok közölni, és persze sok érdekes és vicces történettel szolgálok majd kiköltözésünk kalandjairól.