Coming out

Kedves Barátaim! 

Van itt egy dolog, amit el kell mondanom. A Kutyapártra fogok szavazni (listán tutira, a többit még mérlegelem). Azt is megmondom, hogy miért. 

Legelsősorban azért, mert világnézetileg ők állnak hozzám legközelebb. Messze a legközelebb. Nem akarok arról beszélni, hogy a tudjukki miért nem képviseli azt, amiben hiszek, mert szerintem ez mindenkinek világos, és az érvek, amikkel itt vitatkozni szeretnék amúgy sem erről szólnak, hanem arról, hogy kit hibáztassunk, ha nem jön össze tavasszal, amit mindenki szeretne. Arról sem szeretnék hosszan értekezni, hogy eddigi választásokon ki mire ment a "befogom az orrom, és rá szavazok" taktikával, ezt is tudjuk mindannyian, és persze ez nem feltétlenül érv amellett, hogy a mostani helyzetben miért ne csináljuk ezt, ha most máshogy festenek a dolgok. 

Az én érveim nagyon egyszerűek. Fontos, nagyon fontos, hogy miben hiszünk, mit szeretnénk, hogyan látjuk a világot. Az ún demokrácia épp arról szól, hogy legyen módunk ezt kifejezni, és hát nem azért drukkolunk itt, hogy visszatérjen - többé-kevésbé, felébe-harmadába - a demokrácia? Ha nem, akkor mire jó az egész?  

És az is van, hogy a kutyák az egyetlen olyan párt jelenleg, akik azt mondják, amit gondolnak, és ezzel összhangban cselekszenek. Ez nem kis dolog. És teszik ezt úgy, hogy ezért folyamatos gyalázás, jobb esetben ciccegés, rosszabb esetben kurvaanyázás jár. Nem érdemlik ezt, és mégis viszonylag méltósággal viselik.  

Mindezzel, és azzal ahogyan és amit tesztnek, visszaadják a hitemet az emberiségben. Miattuk van az, hogy kicsit kevésbé szégyenkezem a házam miatt. Ez nagyon értékes. És ugyanezt nem tudom elmondani a tudjukkiről. 

Úgyhogy én a kutyákra fogok szavazni ezekért, és még csak nem is a matek miatt, amiben szintén lenne logika. 

És igen, nem élek otthon, és ezért nem ugyanaz a tét (noha nekem sem kicsi), nem ugyanaz a perspektíva stb. 

Eredetileg arra gondoltam, hogy nem fogok senkit arra buzdítani, hogy szavazzon a kutyákra, mert tiszteletben tartom mindenki meggyőződését. De meggondoltam magam. Persze továbbra is tiszteletben tartom mindenki meggyőződését, de ha csak a matek, meg az összeszorított fog miatt szavaznátok a tudjukkire, akkor ne tegyétek, akkor szavazzatok a kutyákra, és akkor kijön a matek. És a minimum, hogy nem ekézitek és kritizáljátok őket, amiatt hogy kiállnak amellett, amiben hisznek. Az nagyon ronda dolog. 

Facebookot nem használok már, de bárkivel szívesen beszélgetek erről bármilyen más csatornán (ha kell, adok telefonszámot). 

Zs.

A tökéletes ischler – oktatási célzatú és közérdekű poszt

 Az ischler ellentmondásos sütemény. Egyrészt népszerű (még közérti változata is van) másrészt viszont az a benyomásom, hogy kicsit le is van nézve. Az úri népek ugyanis azt gondolják, hogy azt csak az igénytelen plebsz szereti, az akinek nem jut jobb.

Én személy szerint nagyon szeretem az ischlert zsenge gyerekkorom óta, de én a kommersz tejcsokit is jobban szeretem mint a 70%-os (csilis, anyámkínjás) keserűcsokit, szóval ezt az ischler dolgot is betudhatnánk a kificamodott ízlésemnek. De ez nagy hiba volna.

Az ischler ugyanis egy objektíve nézve nagyon jó sütemény, csak hányattatott a sorsa, és szerintem ez okozza az úri népek diszkrét megvetését iránta. Ott kezdődik a dolog, hogy az ischler tésztája egy diós (!) linzer, amit szerintem sokan nem is tudnak. A linzer eleve nem egy könnyű műfaj, mert ha túl kemény az a baj, ha túl puha az a baj, viszont a jó linzer az meg egy csoda. És akkor ez meg még diós is. Szóval ez a fő lényeg, de persze a jó málnalekvár, és a szép fényes csokimáz koronázza meg a dolgot a jó ischler esetében.

Az úri népek számára az a jó hírem van, hogy ha a fentieket nem hiszik, könnyen utána járhatnak, és nekik is szerencséjük lehet a tökéletes ischlerhez, ahogy nekem is szerencsém volt hozzá ma délelőtt. Nem kell mást tenni, mint betérni ide és kiszurkolni 590 forintot, és az embernek máris része lehet a csodában, és most azt gondolnátok, hogy csak fellengzősködöm, pedig nem. Elég ha annyit mondok, hogy diódarabok (nem túl kicsit és nem is túl nagyok, és épp hogy csak, mintha véletlenül, de hát).

Örülök, hogy segíthettem, jó étvágyat hozzá!

Vacsoraparti

 Tegnap este Gabesz szülinapja alkalmából vacsorázni voltunk. A helyet, az ünnepelt jóváhagyásával én választottam. Már sokat hallottam róla, rég ki akartam próbálni, jónevű étterem, olasz konyha. Amikor megérkeztünk, pont előttünk állt meg egy taxi, amiből egy idősebb hölgy és egy fiatal csákó szállt ki. Mi mentünk be először, elvették a kabátjainkat stb. addig ők türelmesen álltak mögöttünk, a csákó, amikor ránéztem még szépen rám is mosolygott. Aztán bementünk, láttuk ahogy a csákó maga előtt terelgeti a hölgyet, ahogy az asztalukhoz mentek. Gondoltam is magamban, hogy milyen aranyos, hogy ez a fiú elhozta a nagymamáját vacsorázni. Aztán amikor leültünk, Gabesz előkapta a telefonját, és mutatott egy képet a csákóról, hogy „Te, ez nem?” „De, ő.” „De hát ez Austin Butler, aki az Elvis filmben Elvis volt.” Bár láttam a filmet, nekem nem rémlett az arca egyáltalán. Aztán eszegettünk, és Gabesz kiment pisilni. Közben láttuk, hogy az idős hölgyet, akit én a nagyinak néztem, egy másik fószer terelgeti épp a másik irányba (ekkor már gyanút fogtam, hogy lehet, hogy mégse a nagyi). A fószer nem festett valami jól, le volt lapulva a haja, meg volt görnyedve. Kisvártatva Gabesz jön vissza a vécéről, és odasúgja, hogy „Te, mindjárt jön Tom Cruise.” „Haha.” „Nem, tényleg, ott jön.” És hát ja, tényleg ott jött, ő volt a lapult hajú fószer. Gabeszt állítólag nagyon udvariasan elengedte a budi ajtóban, és rámosolygott. Volt gyerekszobája, csak gyakrabban kéne hajat mosni. Ők így hármasban vacsorázgattak, Austin, Tom és a hölgy, akiről utólagos nyomozás során kiderült, hogy tényleg nem a nagymamájuk, hanem Ruth Rogers, az étterem tulajdonosa.

Az, hogy mindeközben a mellettünk lévő asztalnál Nigella Lawson majszolta a vacsoráját, négyünk közül csak engem érdekelt, mert a srácok kevés főzőműsort néznek.

Hazafelé indulóban, az étterem előtt megkerültük a sok mercedest és rolls royce-ot, az utcán elénk sietett láthatósági mellényes pasas, hogy ha segítségre lenne szükségünk a taxi hívással, csak szóljunk bátran. Mondtam, hogy köszi, de mi busszal megyünk. Ezen jót mulatott. „Yeah right.”

Mi pedig elhaladtunk a 295-ös irányába.

U.i. Nagyon finom volt a kaja. A grillezett pepperoncino szivárvány káposztával különösen. 

Celebspotting

 Na vajon kivel futottam ma össze a szomszéd utcában?

Jövök haza Jojóval a parkból, Jojó kiválasztja a tökéletes helyet a járdán és egy tekintélyes méretűt szarik. Én turkálok a táskámban, hogy előszedjem a kutyakakiszedő zacskót. Mellettem leparkol egy nagy dzsip, és kiszáll egy pasi. Óbégatok, hogy figyeljfigyelj, bele ne lépj. Tovább turkálok a táskámban, előszedem a zacskót, fújkálom, hogy kinyíljon. Ekkor megjelenik még két pasi a dzsipes mellett. Az egyik olyan vörös hajú, vörös szakállú.  Én közben sikeresen kinyitom a zacskót, lehajolok, hogy fölszedjem. Ekkor rám pillant. Harry herceg. Csak egy szemvillanás. Én igyekszem a lehető legelegánsabban fölkanalazni a cuccot és bekötni a zacskót. Ő visszatér a barátaihoz. Mi hazasétálunk. Most már elmondhatom magamról, hogy egy kutyaszarra voltam a királyi családtól. Kár, hogy ki van tagadva, mert szerintem ezek után minimum meghívna a Buckingham Palotába teára.

 

Detentions run as normal

 Rég volt már iskolás sztori (blog is rég volt). Kezdem azzal, hogy az iskola, amit végül kiválasztottunk a gyerekeknek, nem rossz. Tényleg nem rossz. Eléggé élvezik, eléggé jó dolgokat tanulnak, néha elviszik őket ide-oda, itt van negyed óra sétára, következésképp a környéken laknak a haverkák, szóval van neki előnye.

Amit továbbra sem tudtam lenyelni, az a viktoriánus pedagógia. Büntetés, jutalmazás. Főleg büntetés. Ezt manapság már a kutyaiskolákban is kezdik meghaladni, az ember azt hinné, hogy a 21. század egyik legmodernebb metropoliszában már a gyerekekre sem alkalmazzák, de debizony, hogy igen.

Különb, különb féle kihágásokra, különb különb féle büntetés dukál.

A legenyhébb a „demerit”, kvázi fekete pont, ha túl sok van belőle, akkor a gyerek nem mehet a vidámparkba. A közepes a detention, ezt elég sok mindenért lehet kapni, például ha otthon marad a tornacipő vagy a házi feladat. Ez abban áll, hogy a gyereknek iskola után egy órát bent kell maradnia a suliban, egy teremben kell ülni, és házi feladatot csinálni. Ki lehet bírni, csak akkor kellemetlen, ha történetesen lenne valami suli után. A cím amúgy az iskola mottója is lehetne, mindig ha küldenek egy sms-t valami rendkívüli eseményről, elmarad az utolsó óra, mert nyílt nap van vagy ilyesmi, akkor a vége az, hogy „Detentions run as normal.” Ha esetleg aggódnának a szülők, hogy a rendkívüli esemény miatt elmarad a detention is. Nem marad el.

A legszigorúbb (a kirúgás előtt) az APSC (most megpróbáltam rákeresni, hogy ez minek a rövidítése, de nem sikerült). Ez egy ilyen magánzárka. Ha ismeritek a Matilda, a kiskorú boszorkány című könyvet, abban is benne van. A különbség az, hogy a mi sulinkban nincs szögekkel kirakva a belseje. Szóval ha a gyerek nagyon rossz, mondjuk – urambocsá – figyelmeztetés ellenére beszélget az órán, akkor bevágják az apsc-be egy napra. Vagyis egy egész napig nem vehet részt a tanórákon, hanem egy szobában ül egy tanárral, és házi feladatot csinál. Ha letelt az egy nap, visszatérhet a társaihoz.

Na Gabesz ilyenbe ment a múlt héten. Mondanom sem kell, hogy Matyi a két és fél év alatt egyszer sem volt, Gabesznak fél év alatt sikerült. Az történt ugyanis, hogy dráma órán beszélgetett a kis pajtikáival. A tanár néninek nem volt más választása, bevágta az apsc-be. Ilyenkor – a magánzárkán kívül – a következők történnek:

a) A gyermeknek ki kell töltenie egy nyomtatványt, és le kell írnia, hogy szerinte miért került az apscbe (beszélgetett a pajtikáival), mit fog mondani a szüleinek, hogy miért került az apscbe (mert beszélgetett a pajtikáival), milyen következtetést von le mindebből (máskor nem fog beszélgetni a pajtikáival ((azaz, hogy túrót nem, csak majd megválogatja, hogy melyik tanárnál engedheti meg magának, de ezt nem írta rá a nyomtatványra))).

b) A tanár felhívja a szülőt, és elbeszélget vele, hogy a gyereknek apscbe kellett mennie, és erre miért került sor (beszélgetett a pajtikáival). Szerencsére engem nem ért el a tanító néni, csak üzenetet hagyott, amiben közölte hogy mi történt, és sajnálatát fejezte ki, hogy nem tudott elérni. Én elég nagy szerencsének találom, hogy nem ért el, mert lehet, hogy akkor a gyerek még most is az apscben ülne, vagy én ülnék ott. Peti, aki önszántából visszahívta a tanító nénit, sokkal megértőbbnek bizonyult, és elsimította a dolgokat.

c) A gyermek a kiszabott büntetés leülése után elbeszélget a tanárral, és közösen levonják a konzekvenciákat. „Máskor nem fogok órán beszélgetni.”

Ezzel az egésszel amúgy leginkább csak azért van baj, mert arra tanítja a gyerekeket, hogy hogy kell kijátszani a rendszert. Melyik tanárnál lehet dumálni, mert túl kedves, hogy böribe küldje a gyereket. Hogy lehet optimalizálni a ráfordított idő-jutalom képeslap arányt. Matyinak tökéletesen sikerült, és annyi jutalom képeslapot gyűjtött már össze, hogy ha mostantól egyet sem kap, akkor is jogosult kb az összes jutalom kirándulásra érettségiig. Vagy ha ahhoz nincs kedve, akkor az egyik szobát kitapétázhatjuk a képeslapokkal. Stb. stb. És hát mi sajnos ebben nem tudunk az iskola oldalára állni, hanem rafkós tanácsokkal látjuk el a gyereket, hogy hogy kell kijátszani a rendszert. Nem szerencsés. Persze ha Gabesz tényleg autónepper lesz, akkor jól fognak jönni ezek a készségek. 

Skü

Ma megesküdtem, hogy hűségesek leszek III. Károly királyhoz. Mondjuk mindig is tetszett nekem az ipse, úgyhogy nem esett nehezemre, csak azért csodálkoztam, mert azt gondoltam, hogy már foglalt.

A történet valójában azért egy kicsit korábban, nyár elején kezdődött, sőt még annál is korábban, 2015-ben, amikor ideköltöztünk. Azóta eltelt több mint hét év. És nyár elején nekigyürkőztünk, hogy megszerezzük az állampolgárságot. Kitöltöttünk egy kiló papírt, befizettünk egy rahedli pénzt, tettünk vizsgát, ahol olyan kérdésekre válaszoltunk, hogy mi Skócia nemzeti virága (bogáncs) vagy, hogy ki volt Bobby Nemtomki (focista), én tettem angol nyelvvizsgát is, a barátaink szavatolták, hogy mi vagyunk azok, akik a fényképen vannak stb. stb. stb. Amikor ezzel mind megvoltunk, akkor álltunk sorban másfél órát, hogy levegyék az újlenyomatunkat meg lefényképezzenek, és máris be volt adva a kérelem. Pár hónapra rá megjött az értesítés, hogy jóváhagyták a kérelmünket, és amennyiben letesszük az esküt, lehetünk brit állampolgárok.

Ez utóbbi lépésnek ma jött el az ideje. Reggel 9-re kellett mennünk a polgármesteri hivatalba. A dolog igazán stílszerűen kezdődött, mert amikor a gyerekeket bepaterortuk az iskolába, a kutyát megsétáltattuk az ömlő esőben, és már épp indultunk, hogy brit állampolgárok legyünk, akkor lerohadt a metró, ahogy azt kell. Akkor buszra szálltunk, amikor pedig az beragadt a dugóba, akkor futottunk az esőben egy másik metróhoz, de végül odaértünk, és nem is késtünk sokat. A többiek már ott várakoztak. Majd betereltek minket egy terembe, ami pont olyan volt, mint Magyarországon a házasságkötő termek az önkorinál. Fröccsöntött bambuszutánzat székek sorakoztak, és volt sok művirág. Aztán elkezdődött az eskütétel, pont mint amikor kisdobos lettem. Én, Elek Zsuzsa, fogadom, hogy… Ezután jött a vicces rész, mármint, hogy hűséges leszek Őfelsége III. Károly királyhoz. Egy barátunk, aki már évekkel ezelőtt túlesett ezen, beszaratott minket, mert azt mondta, hogy mindenkinek egyesével el kell mondani szöveget, úgyhogy mi bemagoltuk az egészet. Szóval volt alkalmam elgondolkozni, hogy mit is fogadok meg. Az odáig oké, hogy betartom a törvényeket meg ilyenek. De ez a király biznisz teljesen érthetetlen. Hogy kell nekem hűségesnek lennem Őfelségéhez? Nem röhögök, amikor beszédet mond? Vagy mondjuk övé az első éjszaka joga, és a jószágaim fele? Ez semelyik tájékoztatóban sem volt benne, úgyhogy tök vaktában csak úgy habókra megesküdtünk. De csuriban voltam, szóval úgysem számít.

Eskü után kaptunk oklevelet, és egy füzetbe odabiggyesztettük az aláírásunkat. (Vajon mit kezdenek ezzel a füzettel? Gondolom, amikor betelik, a kukába hajítják, de szigorúan a szelektívbe.) Aztán közösen elénekeltük a himnuszt. Volt hozzá segédszöveg, de sajnos az elmúlt három hónapban arra még nem volt idejük, hogy átjavítsák, és még mindig a királynős szöveg volt, láthatóan a néni is belezavarodott néha, amikor a személyes névmásokat hirtelen meg kellett változtatni éneklés közben. Mindezeket a pillanatokat egy hivatalos fotós bácsi megörökítette, és a ceremónia után meg lehetett venni a fényképet, mint amikor az embert lefényképezik a hullámvasúton, és aztán drága pénzért rásózzák a képet. Mondanom sem kell, megvásároltuk a képet (vagyis egyet a sokból). De amúgy az egész meglepően fájdalommentes volt, az anyakönyvvezető vagy micsoda, nagyon lazán vette a dolgot, és epés megjegyzéseket tett a Belügyminisztériumra (a mi önkorink munkáspárti), és ettől az egész sokkal kevésbé volt kínos, mint lehetett volna, mínusz a rengeteg művirág.

Mától brit állampolgárok vagyunk. Most kezdhetjük az egész papírkitöltős hercehurcát előről, hogy kapjunk útlevelet is. 

Azért van négy papírunk, mert a gyerekek is kaptak, pedig ők meg sem esküdtek. 

Advent

Ahhoz képest, hogy nemrégiben, kiderült, hogy a városi hívások már nem érintenek még, és nem vágyom másra csak a háborítatlan természetre, tegnap pánikszerűen rendeltem egy kutya adventi naptárt, hogy nehogy kifogyjon a készlet, mielőtt észbekapok. Nem volt olcsó, de megérte mert csupa természetes alapanyagból készült finomfalat van benne. Szerencsére expressz szállítják, ma már még is fog jönni. Szóval nem egész biztos, hogy teljesen lepattantam a fogyasztói társadalomról. De mondjuk az ember mindent azért nem tagadhat meg magától és a kutyájától. (Ha aggódnátok, csak mondom, hogy a gyerekeknek is vettem, csak abban csoki van. Szigorúan természetes alapanyagból.)