Színház és gázszivárgás

Ezek voltak a múlt hét jelentős eseményei. Anya látogatását kihasználva adtunk a kultúrának, és kétszer is elmentünk színházba. Először a Nemzetibe egy rakás pénzért megnézni egy Turgenyev darabot, az „Egy hónap falun”-t, amit itt átkereszteltek „Három nap falun”-ra, és ennek megfelelően meg is húzták rendesen. Az egész nagyon klasszikus volt, semmi modernkedés, új megvilágításba helyezés, mai környezetbe ültetés, hanem 19. századi ruhák, és hisztérikusan szerelmes nők. Jó volt. (Bár volt benne egy jelenet, amelyben a helyi orvos megkéri a helyi vénlány kezét, és közben isiászt kap, ezt az adott színész abszolút szabógyőzői stílusban hozta, és mint tudjuk ez tőlem nem bók.) Aztán voltunk egy közelben lévő fringe színházban is, ami azzal reklámozza magát, hogy ott indult Rachel Weisz pályája. A darab, amit láttunk egy afganisztáni katonai bázison játszódik, ahová egy lányzenekar érkezik, hogy a katonáknak koncertet adjanak. A darab ennek ellenére teljesen élvezhető volt (volt sztori, párbeszéd, többségében jók voltak a színészek), egészen az utolsó tíz percig, amikor is a szerző nem tudott ellenállni annak a kísértésnek, hogy ÜZENETET közöljön a nézőkkel, hogy ti. a katonák sorsa kemény, ebbe páran megkattannak, a popsztárpicsák pedig nagyon empatikusak tudnak lenni ilyen helyzetben, vagyis végső fokon mindannyian emberek vagyuk, olykor gyarlók, olykor nagylelkűek. Ezzel nem is volna baj, ha ezt nem nagyon-nagyon direktbe (és rettentő hiteltelenül) adták volna elő, éppencsak hogy nem állt ki valamelyik a végén, mint Etus, és szép artikuláltan nem közölte a fentieket.

Ezen kívül unalmunkat egy kis gázszivárgással űztük el. A múlt heti melegvízpara elég hamar megoldódott, jött egy fószer, kicserélt valami ketyerét a bojleren és lett melegvíz. Ez volt hétfőn. Aztán vasárnap gázszag kezdett lenni a nappaliban. Egy idő után rájöttünk, hogy a kandallóba beszerelt – eddig üzemen kívülinek hitt – konvektorból jön. Vasárnap lévén Peti csak sms-t küldött a kivitelező fickónak, aki eddig minden ilyen bajjal foglalkozott (mivel arra esély sem volt, hogy az egyébként a lakáskezeléssel megbízott ingatlanirodás tyúk vasárnap válaszra méltat minket). A fickó kb. 40 másodperc múlva telefonált, hogy akkor most sürgősen zárjuk el a gázt az egész házban, és intézi a szerelőt. Elzártuk a gázt, intézte a szerelőt, aki este be is futott, és közölte, hogy ez az egész kandalló cucc úgy szabálytalan ahogy van, és legjobb lesz, ha ő most szépen kettéfűrészeli a csövet, és lehegeszti a végét, és akkor ezzel többet nem is lesz gond (és mivel használni úgysem lehetett volna, hát nagy kár sem ér minket). És így is tett, kettéfűrészelte, lehegesztette és tartotta szerencséjének. Azóta nincs gázszag, és megtanultuk, hogy hol van a gáz főcsap, és hogy azzzzzonnnnal el kell zárni, ha gázszagot érzünk.

Ezen kívül minden ment a maga útján. A gyerekek még mindig eléggé kedvelik az iskolát, és még mindig nem értenek túrót sem. Pénteken megünnepeltük a muszlim Eid ünnepét (asszem ez Ábrahám áldozatáról emlékezik meg, de kicsit azért bizonytalan vagyok ebben, és az ünnepségen nem esett szó arról, hogy mi a frászt is ünnepelünk tulajdonképpen), ennek keretében volt evés-ivás és a gyerekeknek mindenféle kreatívkodás. Egyértelműen a hennázás aratta a legnagyobb sikert, az összes gyerekünk meghennáztatta magát, és Gabesz nagyon csalódott volt, hogy nem engedtük, hogy repetázzon. Az iskolai ünnepség után megvendégeltük a brazil családot pizzavacsorára nálunk. Nagyon jól sikerült. Kiderült, hogy én sütöm a legjobb pizzát egész Londonban (köszi, Panka!), és Gabesz végképp beszerzett egy új szerelmet az óvodai hajpántos kislány mellé (aki mindig mellette ül a szőnyegen, és akinek – ha épp nem kell nagyon koncentrálni a feladatra – mindig simogatja a hátát) Nina, a brazil kislány személyében. Peti sajnos nem tudott részt venni a pizzás mókán, mert éppen Párizsban egy michelin csillagos étteremben kellett keményen dolgoznia. A szakmai szálról az én esetemben nem ejtünk szót egészen november legvégéig, amikor – remélhetőleg – vége nem lesz a tökönbökött vizsgázásnak, amit most már kezdek elég rosszul viselni (ha mégegyszer valaki azt mondja, hogy tanuljam meg a büntető eljárásjogot, „ahhoz hozzávágok egy nagy követ és elszaladok, de jó messzire”). 

Hennázás

Ősz

Londoni szeptember

Rég volt már beszámoló, foglaljuk össze az elmúlt időszak fejleményeit.

Szakmai előmenetel: az iskola továbbra is jól megy, legalábbis amennyi információt a gyerekekből ki lehet nyerni. Az angoltudásuk rohamosan fejlődik, Matyi már gond nélkül alkalmazza a „No szósz plíz” kifejezést (ami segítségével már többször is előfordult, hogy megette az ebédet), Gabesz pedig a múltkor kijavította Petit, hogy azt nem úgy kell mondani, hogy „no” hanem úgy, hogy „nao” (és valóban tökéletes brit kiejtéssel mondta), hasonló megfontolásokból – bár némileg kevesebb sikerrel – következetesen azt mondja, hogy „szovi” (aka sorry). Érteni persze még mindig nem értenek semmit, de szerencsére ez még mindig nem nagyon zavarja őket. A felnőttekről most nem szólnék, egyrészt amúgy sem érdekelnek semmit, másrészt nem szolgálnak túl nagy izgalmakkal, Peti kutat, Zsuzsi tanulni próbál, uncsi.

Lakhatás: Állvány a helyén, beázás átvándorolt egy emelettel feljebb (holnap újabb kör tetőfedés), és a mai nap mókás eseményeképp megszűnt a meleg víz. Ez utóbbi jelenségnek még nem tudjuk az okát (a kazán működni látszik, legalábbis világít, ahol világítania kell), de biztosan izgalmas kaland lesz.

Társasági élet: Hát ezen a téren a legnagyobb az előrelépés. Összebarátkoztunk egy brazil családdal, a kislány Matyi osztálytársa, rajta kívül van egy tíz éves fiú, aki szintén abba az iskolába jár, egy festőművész/zeneszerző/költő (és ez mind nem vicc, és ráadásul ebből meg is él az egész család) papa és egy pszichológus/zeneterapeuta mama. Mind nagyon aranyosak, és múlt hétvégén elmentünk sárkányt eregetni egy parkba, ami pazarul sikerült.

Aztán jártak itt Gergelyék, és tegnap megünnepeltük Andi szülinapját, és ennek keretében együtt töltöttünk egy szupi napot. Voltunk ebédelni, sétálni, shoppingolni, még sétálni, kávézni, hajókázni, sörözni és egy vegetáriánus molekuláris vendéglőben, ahol rezzenéstelen arccal végigettük a hajábansültkrumpli habból, élesztőfagyiból, tárkonyszivacsból, füst esszenciával ízesített krumplikrokettből, átlátszó sült eperpöttyökkel megbolondított paradicsomlevesből és édesköménypollenes kecskesajtból álló menüt, de a tabascospiskótás-savanyítottananászos-csokisperecnél, illettve a füstöltpaprikakaramellás-virágsziromfagyinál már mi sem álltuk meg röhögés nélkül. De az egész cucc amúgy meglepően finom volt, még ha a dolgok felénél fogalmunk sem volt, hogy mit is eszünk.

Ma pedig voltunk egy szülinapi bulin. Gabesz egyik csoportársának Almának volt a szülinapi piknikje egy parkban. Itt megismerkedtünk néhány – majdnem kizárólag francia – szülőtárssal, néhány excentrikus angol úriemberrel (obligát szalmakalap), és egy izraeli leszbikus házaspárral, akiknek hároméves Eitan nevű kisfia az egész buli ideje alatt egy disney királykisasszony jelmezben volt (ehhez képes Gabesz lila cuccai egyenesen macsónak hatnak), mondanom sem kell, senkinek a szeme sem rebbent. Nem kis büszkeséggel tölt el, hogy még ebben a társaságban is sikerült kitörni a végletes szürkeségből, nevezetesen azzal a szkillemmel, hogy tudok hurkalufiból kardot hajtogatni. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy nagyot villantottam. (Hamisítatlan HTB sikerélmény.)

Szóval elvagyunk. Magamban sokszor furcsállom, hogy hogyan passzolunk mi bele ebbe az elsőnél is elsőbb világi, gyönyörű-parkos, elegáns-éttermes, proseccos-uzsonnás vircsaftba, hát majd meglátjuk, hogy hogyan. 

Eközben Fulhamben

Hát vitán felül áll, hogy mi a jó oldalán vagyunk annak, aminek nem mindegy, hogy melyik oldalán áll az ember. Mert miközben Röszkén, a Keletiben stb. …. Eközben Fulhamben:

A gyerekek elkezdték az iskolát, és egyelőre elég jól bírják. Ugyan nem nagyon értenek semmit, de megvannak a módszereik ennek a kezelésére. Matyi megpróbálja kitalálni, hogy mi a stájsz (néha valaki a telefonján lévő tolmács készülékkel fordít neki, ami valószínűleg nem hatékony – ámde vices – mert állítólag olyanokat mond, hogy “te egy meleg kislány vagy”), Gabesz pedig a kétszavas szókincsének (yes, no) második elemét alkalmazza nagyjából minden szituációban. Egyelőre nehéz elképzelni, hogy karácsonyra folyékonyan fognak beszélni, de mindenki ezt állítja. Amúgy ebben valóban lehet gyakorlatuk, mert az iskolában van minden a trendi franciáktól a lepukkant angolokon keresztül a csíkcsadoros asszonyokig (mármint szülőben, a gyerekek a kis zöld-szürke ancúgjaikban mind ugyanolyanok). Viszont szerencsénkre a srácok máris találtak itteni barátokat Bátor - Matyi magyar osztálytársa – és tesója személyében (illusztráció alább).

Van egy fasza kis állványunk a házon, és elvileg befoltozták a tetőt, de mivel a tetőfedés óta beköszöntött az aszály (öntözni kell a virágokat! – mert már azok is vannak), ezért erről még nem tudtunk megbizonyosodni.

Voltunk már vendégségben Peti kollégáinál, ami nagyon jól sikerült, valószínűleg nem utolsó sorban köszönhetően annak, hogy délután f2-es érkezésünkkor belénk töltöttek egy üveg pezsgőt, amit utána már csak le kellett öblíteni egy kis vörösborral. A gyerekek alkoholbevitel nélkül is jól mulattak, mert beszabadultak a háziak nem szerény játékkészletét tartalmazó játszószobájába. És ez alkalomból egy kézfogásnyira kerültem Jude Lawtól és Damien Lewistól, mivel a gyerekük egy iskolába jár a gyerekeikkel. Az is kiderült, hogy Damien Lewis (a terrorista csávi a Homeland-ből) nagyon művelt és szofisztikált ember. Ugyanez Jude Lawról nem mondható el, de – a háziak némileg lenéző véleménye szerint – ő a “pretty type” volt (itt közbe kellett vetnem, hogy szerintem még most is elmegy).

Volt már nálunk is két vendégség, bár eddig a vendéglátás csúcsát a Peti által készített rántotta képezte, de ezen majd még fejlesztünk.

A gasztronómiai paletta szélesítése érdekében egyik nap szusi és maki volt a vacsora. Ízlett nekik. De azért ettek hozzá egy kis piritóst pirospaprikás-fokhagymás csirkeszafttal (csak a multikulti végett).

Szóval jó dolgunk van, na. Emiatt néha lelkifurink van, ilyenkor posztolunk valami bölcset a fácséra, és aztán felelős európaiként a helyi francia kávézóból származó körtés-csokis süti mellett busongunk egy sort azon, hogy hová is tart ez a világ.

My name is Matyi

monda ma Matyi ékes angolsággal a hozzá intézett kérdésre az iskolában (ahol még csak egyenruháért voltunk, az igazi móka csütörtökön kezdődik).

A mai ebéd

Az öltözék

Éppen csak union jack-et nem tetováltunk a seggükre.