Londoni szeptember

Rég volt már beszámoló, foglaljuk össze az elmúlt időszak fejleményeit.

Szakmai előmenetel: az iskola továbbra is jól megy, legalábbis amennyi információt a gyerekekből ki lehet nyerni. Az angoltudásuk rohamosan fejlődik, Matyi már gond nélkül alkalmazza a „No szósz plíz” kifejezést (ami segítségével már többször is előfordult, hogy megette az ebédet), Gabesz pedig a múltkor kijavította Petit, hogy azt nem úgy kell mondani, hogy „no” hanem úgy, hogy „nao” (és valóban tökéletes brit kiejtéssel mondta), hasonló megfontolásokból – bár némileg kevesebb sikerrel – következetesen azt mondja, hogy „szovi” (aka sorry). Érteni persze még mindig nem értenek semmit, de szerencsére ez még mindig nem nagyon zavarja őket. A felnőttekről most nem szólnék, egyrészt amúgy sem érdekelnek semmit, másrészt nem szolgálnak túl nagy izgalmakkal, Peti kutat, Zsuzsi tanulni próbál, uncsi.

Lakhatás: Állvány a helyén, beázás átvándorolt egy emelettel feljebb (holnap újabb kör tetőfedés), és a mai nap mókás eseményeképp megszűnt a meleg víz. Ez utóbbi jelenségnek még nem tudjuk az okát (a kazán működni látszik, legalábbis világít, ahol világítania kell), de biztosan izgalmas kaland lesz.

Társasági élet: Hát ezen a téren a legnagyobb az előrelépés. Összebarátkoztunk egy brazil családdal, a kislány Matyi osztálytársa, rajta kívül van egy tíz éves fiú, aki szintén abba az iskolába jár, egy festőművész/zeneszerző/költő (és ez mind nem vicc, és ráadásul ebből meg is él az egész család) papa és egy pszichológus/zeneterapeuta mama. Mind nagyon aranyosak, és múlt hétvégén elmentünk sárkányt eregetni egy parkba, ami pazarul sikerült.

Aztán jártak itt Gergelyék, és tegnap megünnepeltük Andi szülinapját, és ennek keretében együtt töltöttünk egy szupi napot. Voltunk ebédelni, sétálni, shoppingolni, még sétálni, kávézni, hajókázni, sörözni és egy vegetáriánus molekuláris vendéglőben, ahol rezzenéstelen arccal végigettük a hajábansültkrumpli habból, élesztőfagyiból, tárkonyszivacsból, füst esszenciával ízesített krumplikrokettből, átlátszó sült eperpöttyökkel megbolondított paradicsomlevesből és édesköménypollenes kecskesajtból álló menüt, de a tabascospiskótás-savanyítottananászos-csokisperecnél, illettve a füstöltpaprikakaramellás-virágsziromfagyinál már mi sem álltuk meg röhögés nélkül. De az egész cucc amúgy meglepően finom volt, még ha a dolgok felénél fogalmunk sem volt, hogy mit is eszünk.

Ma pedig voltunk egy szülinapi bulin. Gabesz egyik csoportársának Almának volt a szülinapi piknikje egy parkban. Itt megismerkedtünk néhány – majdnem kizárólag francia – szülőtárssal, néhány excentrikus angol úriemberrel (obligát szalmakalap), és egy izraeli leszbikus házaspárral, akiknek hároméves Eitan nevű kisfia az egész buli ideje alatt egy disney királykisasszony jelmezben volt (ehhez képes Gabesz lila cuccai egyenesen macsónak hatnak), mondanom sem kell, senkinek a szeme sem rebbent. Nem kis büszkeséggel tölt el, hogy még ebben a társaságban is sikerült kitörni a végletes szürkeségből, nevezetesen azzal a szkillemmel, hogy tudok hurkalufiból kardot hajtogatni. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy nagyot villantottam. (Hamisítatlan HTB sikerélmény.)

Szóval elvagyunk. Magamban sokszor furcsállom, hogy hogyan passzolunk mi bele ebbe az elsőnél is elsőbb világi, gyönyörű-parkos, elegáns-éttermes, proseccos-uzsonnás vircsaftba, hát majd meglátjuk, hogy hogyan.