Kezdjük azzal, hogy aki itt ad magára, az magániskolába rakja a gyerekét (lehetőleg olyanba, ahová Jude Law iratja a sajátját - erről a témáról nem tudok leszakadni). Ehhez képest mi beraktuk az államiba. Ráadásul azok közül is abba, ahol úgy tűnt, hogy a leglazább a légkör, a gyerekek párnákon fetrengenek az órán vagy mambát hordozgatnak körül óra helyett, és még nyakkendőjük sincs. Aztán itt vannak a különórák.... Mióta itt vagyunk, már sok gyerekes vendégségben vettünk részt, és hát kivétel nélkül mindegyikből az derült ki, hogy a gyerek - ha már elmúlt négy, és a mieink már elmúltak - akkor már most behozhatatlan hátrányban van, ha még nem kezdte el a hegedülést/focit/teniszezést/úszást/karatét/irodalmi fogalmazást/franciát stb. mert hát mostanra a Suzuki módszer szerint már Bachot hegedülne, a foci edzésen Beckham cseleit gyakorolná és a karatén földhöz vágná Bruce Leet. És most azt gondoljátok, hogy túlzok. De nem. Na jó, Bruce Lee-t csak a viccezés kedvéért mondtam, de a többi szín igaz. És még csak nem is az van, hogy ezek közül mindegyik szülő halál kompetitív lenne, vannak közöttük egész lazák is.
Namármost, ezek nem hogy nem vágják földhöz Bachot, de még olvasni sem tudnak.
Pedig mi így is úgy érezzük, hogy semmire sincs időnk, és baromi büszkék vagyunk, amikor megcsináljuk velük az öt perces hétvégi házifeladatot, és elolvassuk a tíz szavas iskolai könyvet. Amikor a többiek már az uszodában/foci edzésen/színjátszó körben vannak, akkor mi még pizsamában flangálunk a lakásban, és rántottát sütünk.
És mindennek a tetejébe ezeknek a szerencsétleneknek úgy kell megtanulniuk angolul olvasni/írni, hogy a szüleiknek a mai iskolai fonetika gyűlésig lövésük sem volt arról, hogy a CAR szó nem három hanem két hangból áll ("káá").
Ha így megy tovább, biztosan utcaseprő lesz belőlük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése