Április dióhéjban

Nézzük csak mik is történtek, amióta visszajöttünk. Voltunk a National Gallery-ben a gyerekekkel és barátokkal. Egy gyerekeknek szóló kis feladatos tárlatnézést csaptunk. Nem vagyok benne biztos, hogy az illető, aki a feladatokat összeállította látott már gyereket közelről, mert sem a képek egy része, sem pedig a feladatok nem igazán voltak passzentosak. A gyerekekre különösen nagy hatást gyakorolt a Minerva megvédi Paxot (nekem sajnos erről most már egészéletemben az ikeás szekrény fog eszembe jutni) Marstól című Rubens kép. Azóta sokat beszélgettünk arról, hogy a néni miért úgy szoptatja a gyereket, hogy a tejjel belecéloz a szájába. Meg kell mondjam, dunsztom sincs, hogy miért, de ezzel a magyarázattal nem elégszenek meg. Szóval, ha valakinek van épkézláb ötlete, ne fogjátok vissza magatokat.

Aztán elkezdődött az iskola, szerencsére ez már elég simán megy, nem volt miatta dráma. Gabeszék tanítónénije múlt héten – bizonyítandó, hogy fiúk is lehetnek balerinák – levetített Gabeszéknak egy pár perces részletet a Matthew Bourne féle Hattyúk tavából, amit csak férfiak adnak elő. Azóta Gabesz már megnézte itthon az egészet, elhatározta, hogy balerina lesz, és minden vacsorakor/fürdéskor/sőt még Bristolban is a Hattyúk tavát kell hallgatni.

Ezen a héten már szakkörök is vannak. Matyi „programozni” (értsd játszani a számítógépen) és „kosarazni” (értsd labdázni) fog járni. Az első programozás már meg is volt, és Matyi rendkívül lelkes, mert lehetett autósat aztán rakétásat aztán malacosat játszani. Gondolom, jövő héten már java fejlesztés jön. Gabesz atlétikára jár, ez ma babzsák dobálás volt. Mindketten nagyon élvezték. Hétvégén voltunk Bristolban barátlátogatóban, ami nagyon kellemes volt, a gyerekeket jóformán nem láttuk, mert vagy a trambulinon ugráltak, vagy a vendéglátó gyerek játékaival játszottak. Néha azért kirángattuk őket a házból, hogy parkba menjünk vagy megnézzük a helyi tudományos múzeum szerűséget, ami lényegében egy nagy játszóház. Készítettek rajzfilmet, voltunk planetáriumban (nekem nagy csalódás volt, mert nekem 1987-ből az volt az emlékem, hogy a planetárium valami baromi nagy szám, és vagy az van, hogy ’87-ben Budapesten tényleg sokkal jobban nyomták, mint 2016-ban Bristolban, vagy az, hogy megöregedtem), és persze egyáltalán nem akartak hazajönni. Amúgy én is kicsit eljátszottam a gondolattal, hogy milyen volna valami kisebb városban lakni, ami szintén egyértelműen az öregedés jele.

Ja, és holnap megkezdem önkéntes parkőri feladataim teljesítését. Alig tellett bele három és fél hónapba, és néhány ingerült hangvételű e-mailbe és ide is eljutottunk. Bár ne igyunk előre a medve bőrére. Még kiderülhet, hogy át kell esnem egy nemzetbiztonsági ellenőrzésen, mielőtt rám bízzák a feladatot, hogy jelentsem, ha úgy látom, hogy egyenetlen a járda a kastélykertben… 

És egy pár kép:

Sakura Londomban

Gyerek a szökőkútban (az asszimiláció jegyében)