Nem nagyon
meglepő módon ott folytatjuk, ahol karácsony előtt abbahagytuk.
Egészségügyi
helyzet:
Peti lába, így
három héttel a műtét után már csak kicsivel rosszabb, mint a műtét előtt volt.
Ez mindenképpen jobb, mintha még mindig nem tudna lábra állni, de azért egy
hangyányit csalódás is, mert kicsit abban voltunk, hogy mostanra már futni fog,
mint a nyúl.
Lakhatás:
Ázunk,
veszekszünk az ügynökséggel. Semmi új.
Gyermekek:
A két hetes „ülepedés”
nem hozta meg az áttörést a nyelvtudásukban. Továbbra is az a helyzet, hogy
nagyjából mostmutasdmeggel kommunikálnak kis társaikkal. (Ez persze nem baj, és
tudjuk, hogy amikor már majd fognak tudni – mert fognak tudni, ebben még mindig
elég biztosak vagyunk – akkor baromira mindegy lesz, hogy decemberre vagy
márciusra tanultak-e meg, esetleg májusra, mint ahogy most már nem is
emlékszünk rá, hogy mikor kezdtek el kúszni, mászni, járni stb. pedig akkor
ezeken még sokkal jobban aggódtunk, mint a nyelvtanuláson.) Ellenben a vicces
az, hogy magyarul mindketten – különböző módokon – elég furcsa dolgokat
produkálnak. Matyi elkezdett tájszólásban beszélni: „egyszer vót olyan”, „hó
van?”, „menjünk mán”. Leghalványabb gőzünk sincs, hogy ezt honnan szedte, de
elég mókás hallgatni, amikor olyanokat mond, hogy „Amikor még a Darth Vader jó
vót, akkor Anakinnak hívták.” Gabesznak pedig nem hogy tisztulna a beszéde, de
újfajta selypítést is beszerzett. A kutya továbbra is tutya, a Gábor Dábor, és
most rákapott arra, hogy a „c”-t „cs”-nek mondja: „Ennek mi a csíme?”, „Van
rajta csímer?”.
A nyelvi
nehézségeken kívül viszont szerencsére továbbra is jól mulatnak itt. Februártól
már focira is beírattuk őket, ami már igazi, parkban (esőben, sárban) lévő
fociedzés lesz, és remélhetőleg, szeretni fogják.
Első idei
szabadidős programként pedig tegnap elmentünk a vízi világ parkba, ahol
mesterséges tavakban meg mocsarakban vízimadarakat lehet nézegetni szabad szemmel
és távcsővel, és van két vidra is. A legnagyobb számnak a madáretető-készítés
bizonyult (egy agyag virágcserepet lehetett befesteni, még nem látszik
pontosan, hogy hogy lesz belőle etető, de mivel egyelőre beépült a star wars
játékba – nem pontosan tudom, hogy milyen szerepben – ezért emiatt még nem
aggódunk).
Álláshelyzet:
Egyelőre semmi.
Mondjuk még csak pár napot foglalkoztam a dologgal, regisztráltam magam egy
csomó helyre, és jelentkeztem 20 állásra. Ez még csak az eleje, kétszázig meg
sem állok.
A szemben lévő
üzlet:
Amikor júliusban
először voltunk itt, akkor megfigyeltem, hogy pont a lakásunkkal szemben van
egy üzlethelység, aminek az ablakán nagyon ígéretes, francia borbolt felirat
van, de az üzlet még felújítás alatt volt, az ablak egy hevenyészetten
felragasztott nejlonnal volt letakarva. Kíváncsian vártam, hogy milyen lesz
majd az üzlet, elképzeltem, hogy majd néha veszek finom borokat és sajtokat, és
egy idő után megismer majd az eladó. Na most a helyzet így hat hónap elmúltával
pontosan ugyanaz, a nejlon jól tartja magát, néha jönnek emberek, és berhelnek
valamit, de haladásnak semmi jele. Mire itt francia borbolt lesz, addigra a
lakásunka szerintem nyitott úszómedencévé alakítják a rentabilitás okán.
E változatlanság
felett érzett – hullámzóan erős – frusztrációmat testmozgásba (értsd: Ma –
Londonba költözésünk óta először – elmentem kétszer körbefutni a szomszédos
parkot. Ha nem figyelek oda, maraton lesz ebből. Egyelőre csak vörös fej, és
Monica Barbadoson szerű haj lett.) és főzésbe (a ma esti vacsora
fokhagymás-vajas rák, sült lilakrumpli és joghurtos-tehinás-petrezselymes
szószos paradicsomsaláta lesz, jó, holnap azért lesz sült csirke és rizibizi
is, mielőtt még rám hívjátok az ételrendőrséget) fojtom.
Fénykép is van:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése