Már megint körlevél helyett: Még egy kis Shanghai

Tegnap a nagyon kínai Shanghait láttuk, ma pedig a nagyon nyugatit. Mindkettő érdekes. Lehetne csomó ilyen klisét mondani, hogy nagy szegénység meg nagy gazdagság, meg berhelt biciklire halmozott hullámpapír és Gucci, meg kosz és lepukkantság és fényes felhőkarcolók, illetve gyönyörűkertes villácskák és specialty kávézók, Mao és a vadkapitalizmus, és tényleg, ezeket mind láttuk, meg minden, de azért persze van egy csomó dolog a kettő között is, csak az nem ennyire látványos. Kiemelve az érdekességeket: voltunk mecsetben, ahol kínai stílusú kalligráfiával megrajzolt arab feliratok díszítették a falat (egy nagyon lelkes és kedves egyiptomi nő bevitt a női részbe, és megmutatta, hogy mi hol van, aztán leüldögéltünk az imateremben, és kicsit csalódott volt, amikor mondtam, hogy én most már megyek, nem pontosan tudom, hogy mire számított, mivel látta, hogy Petivel vagyok, aki ezen közben az utcán várakozott), és viccesen hangzott, hogy a kínai nénik salem alaikummal köszönnek egymásnak. Láttunk szép konfuciánus templomot, voltunk madár-hal-bogár piacon, ettünk mindenféle töltött és töltetlen lepényeket és gombócokat, keserűdinnyét babbal, káposztát szárított rákkal, mandulazselét, és nem ettünk vákumcsomagolásos csirkelábat és yunnani bogártálat, voltunk modern művészeti múzeumban, akartunk moziba menni, de nem sikerült, mert azt sem sikerült beazonosítani, hogy melyik filmet mikor játszák, voltunk Sun Yat Sen házában, voltunk az özvegye házában (mindkettő helyre kis vityilló), voltunk egy ’20-as évekbeli sajtómágnás birtokán (ami most Intercontinental Hotel), voltunk bohém galérianegyedben, ahol valójában boltok és kávézók voltak, szóval nem unatkoztunk (pedig Pekingben mindenki azzal jött nekünk, hogy Shanghai egy unalmas hely, ahol nincs semmi látnivaló). És már elég jól haladunk a kínai történelem megismerésében (dinasztia-dinasztia-dinasztia-dinasztia-polgárháború-komcsik). Már szuperül tudjuk olvasni a kínai írásjeleket, például tudjuk, hogy a lábasgyík a percet jelenti, a pók és utána napernyős kertiasztal a cukrot és az alábbi pedig nyilván azt, hogy a bácsi kiesett a korongos felvonóból, mert beleakadt a síbotja.

Ha még egy kicsit maradnánk, szerintem, hamar beilleszkednénk. De hétfőn hazamegyünk, úgyhogy erre most nem lesz lehetőség. De mindenesetre tényleg nagyon érdekes hely ez, és sok dolog igazán impresszív, és el lehet képzelni, hogy hamarosan ők lesznek azért a főnökök.

De mivel túrót sem tudok én ezekről a dolgokról, ezért inkább rakok ide képeket, és nem okoskodom tovább.

Készül a leveses gombóc