Már megint körlevél helyett: Shanghai

Tegnap este megérkeztünk Shanghaiba. Itt is szállodában lakunk. Illetve kvázi szállodában. Ugyanis az a helyzet, hogy airbnb-n lefoglaltunk egy lakást. A lakás egy toronyház 19. emeletén van, elég picike és elég lepukkant, konkrétan esik szét darabjaira az egész (celluxszal van leragasztva a küszöb, egy-két díszléc oda van támasztva a fal mellé, a csapok valamiért nem a mosdó/mosogató fölé lógnak, hanem oldalra, és eléggé ingatagok stb.), ellenben amikor belép az ember, akkor az ajtó mellett van be van dugva egy szállodai kulcskártya az erre a célra rendszeresített lyukba, hogy legyen villany, van „ne zavarjanak” és „takarítást kérek” kapcsoló a falon – attól tartok, nem történne semmi, ha kérnénk takarítást – úgyhogy szép lassan leesett nekünk, hogy ez itten egy szálloda volt, ami valszeg csődbement, és a szobákat eladogatták, és átalakították lakásokká. Ez abból is látszik, hogy a liftben még ki van írva, hogy „lobby” „étterem” stb. Amúgy nem csak a lakás, hanem az egész épület esik szét darabjaira, az arany tapéta a folyosókon kunkorodik fölfelé, a homlokzatból és a lépcsőből elég nagy darabok hiányoznak, de közben minden arany, meg ciráda, meg sárkány meg csillár meg minden, úgyhogy aki a dekadenciáról akar filmet forgatni, az gyorsan még most jöjjön, mert nem tudom, mikor dől le az egész (remélem, vasárnapig kibírja). A lakás berendezése szintén elég vicces, mert a fürdőszoba még mindig hotelszerű, de a szobában már ikea bútorok vannak, és valamilyen oknál fogva a tulaj jónak látta nem kicsomagolni őket, úgyhogy a kislámpán még rajta van a nejlon, vannak egy vázában művirágok, mindegyiken ott virít az árcédula, és az ablakpárkányt egy Ribba fényképkeret díszíti üresen, lefóliázva.

Cserébe viszont nagyon jó helyen van, közel a központhoz egy olyan utcában, ahol rengetek kis kifőzde van, mindenféle beazonosíthatatlan kajával (tegnap egy „csináld magad” levesezőben ettünk, ahol az a rendszer, hogy ki van rakva rengetek mindenféle hús, hal, zöldség, tészta stb. és az ember egy vájdlingba összeválogatja, hogy mit szeretne enni, azt lemérik, majd egy kis fémkosárkában belelógatják egy nagy kondérba, amiben egy ilyen mindenízű leves fő, amiben az összes addigi kuncsaft összes hozzávalója belefőtt, aztán ha megfőtt, akkor beleborítják egy tányérba, mernek rá egy kis levet, megküldik atom sok csilivel, és már lehet is fogyasztani). Tegnap este például láttuk, ahogy az egyik vendéglősbácsi gyúrta a levestésztát, amit aztán nagy kondérban megfőzött, van csomó ilyen bambusz gőzölőben készülő batyu, ki tudja mikkel töltve, meg egy csomó minden más, amit még ennyire sem tudunk, hogy micsoda. De van hipszter kávézó is.

Ma a nagy modern épületek megnézése volt soron, először a ’30-as években a gyarmatosítók által épített bank és biztosító épületeket néztük meg, amik között sok nagyon jó art deco épület van, aztán pedig a hipermodern rohadt magas felhőkarcolókat, amik hipermodernek és rohadt magasak. Az egyikben fel is mentünk a 87-ik emeletre egy szálloda kávézójába, ittunk finom teákat, és üldögéltünk és néztünk lefele a magasból. Vagesz volt. Este pedig egy shanghai specialitásokat készítő étteremben voltunk. A kóstolt három ételből (szezámszószos kristálysaláta – ez mondjuk finom volt, szalonnás-ragacsos padlizsán palacsintával – ez nem volt finom, barnaszószos ponty – ez sem volt finom) arra következtetünk, hogy a shanghai konyha nem a kedvencünk.

Kilátás a lakásból