Kína – 1. nap
Na eljöttünk
Kínába. Nem annyira készültünk fel az utazásra, úgyhogy a reptéren, az
útikönyvet olvasgatva jöttünk arra rá, hogy itt se google, se fb, ami
praktikusan azt jelenti, hogy az internetet nem bírjuk használni, mert kb.
minden vagy a googlehöz vagy a fbhoz van kötve (Peti még a reptéren gyorsan
letöltött egy vpn-t, és így az ő telefonján mennek a tiltott dolgok is, de
ezzel csak kicsit vagyunk kisegítve). Annyi előnye mindenképp van a dolognak,
hogy legalább addig nem bírunk a felcsúti suttyó dolgaival foglalkozni, amíg
itt vagyunk, és erre most igen nagy szükségünk is van. De azért az vicces, hogy
itt állunk egy raklapnyi wifivel, és nem bírjuk mire használni.
A mai nap amúgy
főként repülőzéssel telt, itteni idő szerint 6 körül érkeztünk meg a
szállásunkra, ami egy kis faházikó egy úgynevezett hutongban, ami egy ilyen kis
földszintes házikókból álló sikátoros negyedecske, amilyenből régen sok volt
itt Pekingben, de a legtöbbjét ledózerolták, mert köllött a hely a bazinagy
szállodáknak, irodaházaknak és lakótelepeknek.
Lecuccoltunk, és
elmentünk a közértbe holnapi reggelit meg vizet venni. Vettünk még mindenfélét,
például Petinek megtetszett egy kimért izé, amiből az elárusító néni kimért
nekünk egy marokkal, mindketten ettünk belőle, és még mindig nincs fogalmunk
arról, hogy mit ettünk. Talán valami gyümölcsös izé, sok íze nincs, és az
alapanyagok nem beazonosíthatók számunkra. Így néz ki, aki tudja, mi az, mondja
meg.
Közért után
elmentünk egy éjszakai piacra, ahol mindenféle extrás kaját lehet kapni, de nem
találtuk meg, aztán többedik megkérdezésre kiderült, hogy már megszűnt
„forever”. Úgyhogy végül visszajöttünk a hutongba, és egy kis kricsmiben ettünk
ún. hotpotot, ami valami leves féle, mindenféle cuccal benne. Elég finom volt,
leszámítva, hogy elég sok mindennek brutál ánizs íze volt, és volt benne olyan
fűszer, amitől bizsereg az ember nyelve, nekem azzal nem volt bajom, de Petit
idegesítette.
Ezen kívül
tapasztaltuk, hogy nehéz átkelni az úttesten, mert legtöbb helyen nincs lámpa,
és ahol van ott is mindig jönnek mindenféle irányokból, még akkor is, amikor a
gyalogosoknak zöld, és tapasztaltuk azt is, hogy a népek harákolnak, majd kiköpnek
az utcára, szóval már szinte minden helyi szokást megfigyeltünk.
A mi kis kunyhónk, alant a mi kis hutongunk.
Kína - 2. nap
Tovább folytatjuk
hekker tevékenységünket, és megpróbálunk hozzájutni a külvilághoz vezető
csatornákhoz. Amikor ezt olvassátok, akkor sikerült.
De azért nem
ezzel foglalkoztunk egész nap. Hanem inkább elmentünk a Tiltott Városba, ami
most már nem annyira tiltott, vagy lehet, hogy nagy szerencsénk volt, és pont
befértünk a kiválasztott harmincezerbe, aki ma ott lehetett. Impresszív a hely.
Utána mindenféle parkokban és hutongokban sétálgattunk, az utolsó előadás előtt
odaértünk a Dob toronyba, csak sajnos a jegyárusító néni már nem volt
ott, úgyhogy a Dob torony kimaradt, úgyszintén a Harang torony, ahol miért
miért sem szintén nem volt már jegyárusító néni. Bánatunkban sétáltunk még egy
kicsit, aztán elmentünk egy nagyon titkos étterembe (a pultos néni igyekezett
minket elhessegetni, amikor bekukucskáltunk az ablakon, de nem hagytuk
magunkat, csakazért is bementünk enni), ami annyira titkos volt, hogy szinte
csak fehéremberek (azon belül is amerikaiak – ennek lehet, hogy köze van ahhoz,
hogy egy amerikai útikönyvből dolgozunk) voltak, miközben a városban egész nap
alig láttunk belőlük néhányat, de szemmel láthatóan azok mind ott voltak az
étteremben este. Ez egy yunnani konyhát vivő étterem volt, ahol minden este egy
menüt főznek, és mindenki azt eszi. A mai menü valami zöld növény saláta,
tofutésztasaláta, sült gomba, fűszeres egybesült hal, csirkehús csiliporral és
brokkoli volt, és amikor már degeszre ettük magunkat, és azt gondoltuk, hogy
más már biztos nincs, akkor még hoztak egy kis sült rákot desszertnek. Szóval
istenesen bezabáltunk, és aztán – kis nem szándékos kitérővel – hazasétáltunk.
A sétálás amúgy érdekes élmény egy csomó helyen, mert a nem hutong szerű utcák egytől
egyik úgy néznek ki mint az Üllői út, azzal a különbséggel, hogy az ember
leginkább az úttest szélén a kocsik között halad, mert járda nincs vagy fel van
bontva, ez rajtunk kívül senkit nem zavar, olyannyirra, hogy egyes kávézók
terasza direkte a buszsávban van elhelyezve, és a népek vidáman ropogtatják a
pisztáciájukat műanyagszéken az úttesten üldögélve.
Mink a háttérben Mao elnökkel.
Készülnek az esküvői fotók, úgy tűnt, hogy az a verseny, hogy kinek van nagyobb uszályos vörös ruhája.
Sárkánycsempe.
Bodorított hajú oroszlán a császár kertjében.
Művészi kép göcsörtös faággal és császári pavilonnal.
Kína – 3. nap
Ma kirándulni
mentünk a Nagy Falhoz.
De nem ám úgy
mint az egymillió másik turista, hogy odamentünk a felújított részhez, ott
fellanovkáztunk, fényképezkedtünk, oszt jöttünk is le. De nem ám. Felkeltünk
reggel hatkor, elmentünk a megbeszélt találkahelyre, felszálltunk egy
turistabuszra cirka húsz társunkkal, busszal elvittek minket Pekingtől két
órányira a hegyekbe, ottan leraktak, és indult a túra, amit egy helyi bácsi és
a túrás cég két kedves dolgozója vezettek. Írták ugyan az ismertetőben, hogy
lesz meredek rész, meg csúszós rész meg ilyenek, de mi erre csak legyintettünk,
hogy ezt biztos azért írják, hogy kisgyerekeket ne vigyenek az emberek, de hát
nekünk azért nyilván meg sem fog kottyanni a dolog. Hát nem egészen így volt,
az út jelentős részét ugyanis a falnak olyan részein kellett megtenni, ami nem
volt különösebben jó állapotban, sőt, egy nagy halom szikla volt az egész.
Viszont amikor ezen a nagy halom sziklán (ahol a kövek időnként
legurulnak meg ilyesmi) bazi meredeken föl és le kell csalinkázni, az nekünk
megkottyan. De azért persze fölmentünk meg lementünk (mert a hülye kínaiak nem
tudták ám szintben megcsinálni az egészet), de közben azért erősen megnőtt a
mongol harcosok ázsiója. Viszont megérte a föl-le mászkálás, mert tényleg
nagyon szép nagy hegyeket láttunk, meg láttunk sok részt a falból, szóval nagy
élmény volt. Este pedig a nagy izgalmat lefujtottuk egy pekingi specialitással,
a csili levesben úszkáló tarisznyarákkal. Valszeg nem véletlen, hogy nem ezt
árulják az Astorián a kínai büfében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése