Belecsapunk a lecsóba

Na, ma eljöttünk Londonba, hogy egy-két dolgot elintézzünk. Úgyismint első körös vizsga annak érdekében, hogy majd egyszer, még egyéb körös vizsgák és más procedúrák után – ha érdemesnek találtatom – felvételt nyerhessek az itteni kamarába. Valamiért makacsul ragaszkodom a kamarai tagsághoz. Az ember legyen kamarai tag, na. Aztán itt van a lakáskeresés is, és a gyerekeket is be kell íratni majd iskolába. Ezekre a feladatokra szántuk az elkövetkezendő hetet.

Ma még csak bemelegítés volt. Megérkeztünk, elmentünk Szilvihez, aki ugyan Spanyolországban nyaral, de kölcsön adta nekünk a kecóját, amíg most itt vagyunk. Hálából meg is locsoltuk a hátsó kertben termesztett répáit – nagyon szépen fejlődnek – és spenótjait – ők sajnos nem tartják olyan jól magukat. Aztán nekiindultunk felfedezni Fulham kies kerületét, mert az a terv, hogy valamerre arra fogunk majd lakni. Kívülről bekukkantottunk abba a két áltisibe, amik legesélyesebbek, hogy oda írtjuk majd a gyerekeket. Kicsit megszeppentünk, amikor a fallal körülvett betonplaccon megláttuk a focizó gyerekeket, akik üvöltve rohangáltak föl-alá, mert valahogy Matyit nem igazán tudtuk beleképzelni ebbe a környezetbe, vagyis egyelőre nem annyira látjuk magunk előtt, ahogy a gatyájából kilógó egyeningében passzolja a labdát Abdulnak. De remélhetőleg eljön majd ez is. A másik iskola udvarán viszont volt fű, és az ovisok voltak éppen kint, amikor arra jártunk, akik a kis zöld egyenpulcsijukban matattak a játékok között, és ez így összességében sokkal békésebb benyomást keltett, de ennek valószínűleg leginkább a napszak volt az oka, vagyis, hogy a nagyok éppen bent lehettek az épületben, és nem kint rohangáltak.

Aztán amikor ezekkel végeztünk, akkor visszarohantunk Szilvihez, ahol már türelmetlenül várt minket az internet szerelő, aki ugyan megígérte, hogy fél órával az érkezése előtt telefonál, viszont nem telefonált, hanem csak odament, és igen meg volt bántódva, hogy senki nem volt otthon. De azért hajlandó volt várni 15 percet, így Petinek – a metrómegállótól Szilvi házáig megdöntve Ben Johnson rekordját – sikerült még épp időben elcsípnie. Úgyhogy az internet is megszerelődött.

Aztán elindultunk a vizsgaközpont felé. Nekem holnap reggel  8.30-kor van ott jelenésem, viszont a londoni metrósok a ma estét és a holnapi napot választották ki arra, hogy teljeskörű sztrájkot hirdessenek, és a vizsgaközpont a búbánatos retekben van, ezért az lett a megoldás, hogy ma este egy szomszédos szállodában alszunk. Idáig viszont el kellett jutni. A metrósok viszont 6-tól sztrájkolnak. Úgyhogy 4 körül felkerekedtünk, és úgy egymillió embertársunkkal együtt felszálltunk a még menő metróra, hogy azzal megközelítsük a hajót, ami elhozott minket Észak-Greenwichbe, ahol már csak az Emirates légitársaság által működtetett sífelvonóra kellett felszállnunk, és már itt is voltunk a vizsgaközpont közelében. Úgyhogy a mai nap közlekedésileg elég változatos volt. A következő járművekkel utaztunk: taxi, repülő, metró, busz, metró, hajó, sífelvonó (a kabinos fajtából, hegy és sífelszerelés nélkül - kép alant). Mondjuk kicsit uncsi, mert például helikopteren egyáltalán nem is mentünk.

Vacsorára nyomtunk egy kis tapast, és most nyugovóra térünk, hogy holnap frissen és üdén vágjak neki a nettó 6 bruttó 11 órás vizsgaproginak.