Képriport

Felfedezzük Londont. Voltunk mindenféle parkokban, vettünk egyengatyát/cipőt/dzsoggót az iskolai egyenruhához (a többi részét majd az iskolában kell megvennün, valszeg pénteken), és mivel sokat esett az eső, múzeumoztunk. Minden múzeumban van "kincsvadászat" a gyerekeknek, úgy, hogy adnak egy füzetkét, amiben feladatok vannak (meg kell találni ezt-azt, utánozni kell egy-egy szobor pózát, ki kell találni, hogy mi történik a képen stb.) vagy adnak egy hátizsákot, amiben mindenféle játékok vannak, amik kötődnek az adott kiállitásrész tárgyaihoz. Óriási siker. Mindennap kincsvadászatot követelnek.

Az elmúlt napok eseményei képekben:

A Kensington Palace virágoskertje (mint kiderült itt lakik Vilmos és Katalin, és a royal pulyák, de nem találkoztunk velük).

A Whole Foods kirakatában fürdőzni lehetett a műanyag golyókban.

Kincsvadászat a V&A-ben, mágneses puzzliból ki lehetett rakni egy mecset szószékének fafaragványát.

Ebéd a V&A kávézójában (a háttérben élő zongorazene).

Banksy legújabb installációja a Tate Modernben. Ja nem, ez a nappalink. Az iróasztalon, a monitor helyén izlésesen elhelyezett keverőtálak a plafonból csöpögő viz felfogására szolgálnak. Az újonnan felújitott lakás kivitelezése pazar, kisebb szépséghiba, hogy a tető átereszti a vizet. Maca - azóta is rendszeresen idézett - idevágó mondása: "inkább esztétikus mint funkcionális". Sebaj, hamarosan felállványozzák a házat, hogy hozzákezdjenek a lyuk betöméséhez, és az igéret szerint, ha már állni fog az állvány, akkor már nem fog befolyni a viz. Addig is reméljük, nem esik majd sokat az eső.

Hiába, a kelet-európaiak rosszul bírják, ha túl jó nekik

Mennyire kell hülyének lenni ahhoz, hogy miközben az ember ezt csinálja, arra gondoljon, hogy vajon árulás-e elhagyni a hazáját, munkáját, kollégáit....? (A család, barátok nem ebben a csapatban van, mert azt az ember mindenképp megoldja.) Miközben ráadásul simán lehet, hogy ez nem más mint egy kicsit meghosszabbított családi nyaralás. (De azért ne gondoljátok, hogy egész nap ez jár a fejemben, csak néha-néha megfordul benne.)

A nyaralás folytatódik

Az elmúlt négy nap programja: Holland Park, Royal Airforce Museum, Fulham felfedezése, Holland Park. A gyerekek továbbra is lelkesek, láttak egy rakás repülőt a múzeumban, játszottak egy csomót zsenge ifjúkoruk helyszinén (amikor legutóbb Londonban voltunk egy fél évet négy évvel ezelőtt, akkor a Holland Park mellett laktunk), láttak halal hentest kampókon lógó nyúzott birkákkal (Gabesz: "Nem kóstolhatjuk meg?"), élő rákot a halas standon (Matyi totál berezelt tőle), rohangáltak kacagva az óriásbuborékfújóval fújt buborékok után (ez már tényleg annyira idilli volt, hogy az botrány), Matyi elkezdett szeretni bringázni, és kepeszt mint állat (Gabesz a futóbringával próbálja utolérni. Nem megy.), több izben utaztak emeletes buszon és metrón (Matyit mindkettő nagyon érdekli), ettek háromszögszendvicset (közepes siker). Időközben a háztartás is alakulgat, már van egy pár szobanövény (egyenesen Hollandiából fedexszel), a kertet kipucolta két ember, akikről azt lehetett hinni, hogy kertészek, de elég hamar kiderült, hogy inkább szobafestők vagy bérszámfejtők lehetnek, mert kértem, hogy a döglődő bukszusokat vegyék ki (valami kártevő megtámadta és megette őket), mire azt mondták, hogy ugyan-ugyan az még él, és csak meg kell locsolni, jó lesz az (nem lett jó, kiszedtem én), plusz meghagytak egy kiszáradt bokrot is, mert szerintük az is él még, és csak locsolni kell (locsolom, döglött, viszont olyan nagy, hogy azt még kivenni sem tudom), valamint arra a kérdésemre, hogy szerintük mit ültessek a megüresedő helyekre azt mondták, hogy muskátlit mert az szép szines és olcsó. Ellenben segitségükkel Gabesz lefolytatta első angolnyelvű párbeszédét: "What's your name?" "My name is Aaron.", úgyhogy rájuk inkább ezért szeretünk majd emlékezni. A jótanács ellenére nem muskátlit ültettem (illetve azt is) hanem valami virágzó évelőket, gőzöm sincs mik azok, és csak remélem, hogy fognak virágozni és évelni. Már van krumplipucoló és húsklopfoló, ajtókitámasztó és hokedli, ebédlőszék viszont még mindig nincs, mert bár úgy volt, hogy meglesz, mire beköltözünk, aztán úgy volt, hogy augusztus közepére, most úgy néz ki, hogy hétfőn fognak megjönni. Sebaj, van remek piros kerti székünk, a gyerekek székét pedig ikeától rendeltük, úgyhogy az itt van. Persze még csomó minden hiányzik, alapvetően az, hogy belakjuk a dolgot, mert most még minden olyan nagyon új és üres. Nehéz dolog ez a lakberendezés. Én fejben nagyon szeretek, de gyakorlatban valahogy sokkal nehezebb, mert az ember egyrészt sajnálja rá a pénzt, másrészt az energiája elmegy arra, hogy legyen fazék és fokhagymanyomó, és már nem marad kapacitás és ötlet a csinositásra. A kerttel hasonló a helyzet, azzal súlyosbitva, hogy a növényvásárlásnak messze nem a legjobb módja az internetes rendelés, főleg, ha az embernek lövése sincs, hogy mi micsoda, és itten mit szokás ültetni, és különben is, ami megjön az egy kis ötcentis izé, ami majd három év múlva biztos szépen fog viritani (legalábbis remélem), de most még azért inkább viccesen hat.
Ami a felnőtteket illeti, a nyaralást mi is nagyon élvezzük. Csak az fáj egy kicsit, amikor az egésznapos progi után, este tizkor, amikor a gyerekek elalszanak, akkor lehet nekikezdeni ügyintézni (az ügyintézendők valahogy nem akarnak elfogyni) és dolgozni, illetve az én esetemben készülni a vizsga második felére. Ez utóbbi egyelőre elég reménytelennek tűnik, különösen, hogy most annál a fázisnál tartok, amikor újabb és újabb többszázoldalas könyvet rendelek, amiket majd mind meg kell tanulni, és feladatoka csinálok, amik elvileg arra szolgálnak, hogy a gyakorlati teendőket (irás, ügyféllel beszélgetés, ügy prezentálása, kutatás stb.) elsajátitsam, és hát egyelőre nem megy különösebben jól, és a mennyisége szintén elég beláthatatlannak tűnik. De majd lesz valahogy. Szeptembertől mindenki elkezdi a gyorsütemű okosodást, reméljük mindannyiunknál lesz foganatja.

Életképek az elmúlt pár napból:

Buszozás

Repülőgép múzeum, ahol be lehetett mászni egy repülőbe (Gabesz: Az én arcom azért nem látszik, mert épp lőttem.)

Kondorok gondolkoznak:

Felmásztak:

Fagyi:

Matyi, Gabesz & Co. Londonba utazik

No tegnap este - egy igazán pompásra sikeredett családi ebéd után - felpattantunk egy repülőre, és eljöttünk Londonba. Aki már utaztatott kiskorú gyermeket repülőn, az tudja, hogy olyan nincs, hogy "felpattanunk és megyünk", olyan van, hogy az ember egyik kezével a gyereket húzza a másikkal a bőröndöt, harmadikkal a bőröndök egyikében kutat valami fontos tárgy után, negyedikkel megpróbálja - sikertelenül - megakadályozni, hogy a gyerek magára öntse a vizet, az ötödikkel a másikról próbálja letörölni a kajamaradékot, és egy idő után már akkora a káosz, hogy arról is megfeledkezik, hogy mindezek miatt szégyellje magát. Mi legalábbis igy ismertük a kisgyerekes repülőzést. Éppen ezért igyekeztünk minden lehetséges előkészületet megtenni, éppen csak altatólövedéket nem szereztünk be. Ehhez képest a repülőzés úgy ment mint a karikacsapás, sőt. Komolyan olyan volt minden, mint amikor egy légitársaság kisgyerekes reklámot készit magának. A gyerekek a reptérre érkezéstől a megérkezésig folyamatos transzban voltak, minden de minden tetszett nekik, és ennek rendszeresen hangot is adtak. Ilyeneket mondtak, hogy: "Nekem ez nagyon izgi." "A felhőket látjuk felülről, itt süt a nap, lent meg vihar van. Ezt megúsztuk." "Matyi, Matyi, nézd, az ott Anglia, ott fogunk lakni." és igy tovább. Szóval a repülőzés pazarul sikerült. Hazafelé a taxiban mindketten kidőltek, ezért kicsit kisebb volt a lelkesedés, amikor hazaértünk, de azért Matyiban még igy is maradt annyi kakaó, hogy kipróbálja az új lovagvár formájú sátrukat, megdicsérje a wc-t, a csapot, és kijelentse, hogy: "Gondoltam, hogy jó a londoni lakás, de azt nem, hogy ennyire."

Aztán mindketten édesdeden aludtak reggelig. Ma pedig birtokbavették a házat, örültek a régi játékoknak, Matyi folyamatosan konstatálja, hogy "Londonban minden más" (ezt abból szűrte le, hogy reggelire lukas zsemlét, aka bagelt kapott, és a joghurt doboza is máshogy nézett ki), és úgy generálisan még mindig rajtuk van a minden tetszik nekik attitűd. Ha hálivudi filmet akarnék csinálni arról, hogy egy család Londonba költözik, akkor ezek lennének azok az obligát, az ideális állapotot mutató részek, amikor nincs párbeszéd, csak zene, és alatta vágóképek a parkban boldogan hancúrozó, a közértben álmélkodó, az új lakásban mindent felfedező gyerekekről és elégedett szüleikről.

Nem tudok nem arra gondolni, hogy mikor jön majd az a rész, amikor a korábban elégedett szülők gondterhelten ráncolják a homlokukat, és komoly beszélgetésekbe merülnek a konyhaasztalnál, hogy a felmerült gondokat hogyan is oldják meg. Remélem, ez egy c kategóriás film lesz, ahol a legnagyobb konfliktust a ki játszhat először a távirányitós autóval jelenti majd, és a happy endet közvetlenül megelőző krizis során a kisebbik gyermek kijelenti, hogy ő márpedig rühelli a marmite-ot és világgá megy, ha akárcsak még egy kanállal is kell ennie (ennél a jelenetnél kint vigasztalanul esik az eső), de aztán jön a feloldás, mert súlyos lelki tusa után megengedik neki, hogy mirmite helyett nutellát egyen (bár jól tudják, hogy ez nem helyes, de nincs más kiút), és kint is kisüt a nap.

Na de eléggé előreszaladtunk. Ma még csak az első nap volt, folyt köv.

A berendezkedás utolsó napjai

Az elmúlt két napban nem volt hiány sem eredményből sem krízisből. A tegnapi nap pompásan indult, elég korán megjött a két elkettyintett ikea szekrény jó változata, úgyhogy engedélyeztünk magunknak egy kis nyaralást. Elmentünk a Bishop’s Parkba, ahol elvileg termelői piac volt. A termelői piac ugyan nagyon gyászos volt, mert mindösszesen kb.tíz stand volt, egy zöldséges, nagyon bio céklákkal és hasonlókkal (no gyümölcs), egy pék (kenyérrel), és az összes többi mindenféle készétellel, amit – reggel lévén – nem kóstoltunk meg. Viszont sétáltunk egy jót a Fulham Palace kertjében és a folyóparton. 

Hazafelé egy parkban a füvön ücsörögve ettük meg az ebédünket, aztán otthon szuperül összeszereltünk egy pax szekrényt (két és fél óra alatt kiráztuk a kisujjunkból), tettünk-vettünk pakolgattunk, este Szilviékkel boroztunk/söröztünk a sarki kocsmában, és még a szomszéd csávi is befutott, akinél az amazon cuccaink voltak, úgyhogy behörcsögöltük az összes (!) amazonos rendelést, szóval éltünk mint marci hevesen. Aztán jött a krach. Rájöttünk – már a kocsmába menet előtt, de akkor még nem tulajdonítottunk neki jelentőséget –, hogy a két kulcs közül az egyik nincs meg. Éjjel föltúrtuk a lakást, semmi. Peti visszament a parkba, ahol ebédeltünk, hogy esetleg nem ott esett-e ki a zsebemből (ha egyáltalán ott volt előtte, és kiesett valahol). A kulcsot ugyan nem találta meg, de nagyon épületes beszélgetést folytatott két junkieval, aztán még túrtunk egy kicsit, de semmi. Ez elég aggasztó volt, mert a kulcsmásolás itt csak akkor működik, ha a tulajdonos hozzájárul, és hát eléggé aggódtunk, hogy majd nem járul hozzá vagy zárat kell cserélni vagy valami ilyesmi. Szóval elég rosszul zárult az este.

A ma reggel még ennél is rosszabbul indult, mert egyrészt újabb túrások után még mindig nem került elő a kulcs – és azóta sem – másrészt, galambtámadás ért minket, ami engem kifejezetten megviselt. Az történt, hogy kint álltam a teraszon, amikor egyszercsak a fejem mellett elhúzott egy galamb, egyenesen be a lakásba, ahol nekirepült az ebédlő ablakának. Én eközben fejhangon visítoztam. A galambnak végül nem lett semmi baja, csak sokkot kapott, mert miután Peti kitessékelte a lakásból (én egy másik emeleten tartózkodtam eközben), fél napon keresztül ott maradt a teraszon, és teleszart mindent. Annyira sikerült magamon erőt venni, hogy amit a galamb bent hagyott a lakásban, azt többé-kevésbé felpucoltam. Ez volt a mélypont, innen – lassan ugyan, és kis kitérőkkel – de felfelé vezetett az út. Jött a bolgár összeszerelő ember, aki kiválóan összeszerelte a maradék paxot, kicsit ferdén, de pompásan felszerelte az előszobai fogast és tükröt, majd három órán keresztül próbált felfúrni három darab kampót egy falba. A háromból egy sikerült, kettő viszont baromira nem, ellenben a falon óriási luk lett, az előszobában pedig óriási dzsuva. Egy idő után már nem bírtam tovább, és mondam neki, hogy ezt jó volna, ha sürgősen abbahagyná, mire láthatóan megkönnyebbült. Mondam neki, hogy elég nekünk az az egy kampó is, és istenuccse nem teszünk panaszt a főnökénél, ha valahogy befalazza a lukakat. Úgyhogy tessék-lássék befalazta, és végre valahára elment (időközben a nagy stesszt enyhítendő sokat járkált föl és alá a teraszon, melynek következtében az ott a talpára szedett galambszart, egyenletesen terítette a konyhában. Mindeközben két másik mesterember is munkálkodott a lakásban. Az egyik apróbb hiányosságokat orvosolt – hatékonyan – bár sajnos azon nem tudott segíteni, hogy a mosógépbe egy exkavátor van beépítve, ami centrifugáláskor lép működésbe, és a szó szoros értelmében szétrázza a házat (ez a probléma el lett halasztva). A másik egy román villanyszerelő volt, aki a nem működő konnektorokat buherálta, majd ennek végeztével áttért a kukainternetre. Ezzel neki is meggyűlt a baja, úgyhogy nem maradt más hátra, mint hogy fúrtak egy lukat a ház falába, azon behúzták a kukából a telefonzsinórt, és azt a klasszik falhozszögelős módszerrel elhozták az első lépcsőfordulóig. Mivel a nappaliba való bevezetéshez még egy falat szét kellett volna fúrni – majd a luk helyén helyreállítani és kifesteni – ezért a telefon és a modem most a lépcsőforduló sarkában kapott helyet, egy csinos kis kosárkában. Sufnituning a javából, de legalább most már nem a kukából jön az internet.

Végül befutott az ikea is a hiányzó ágylécekkel, úgyhogy most már a mi ágyunk és a vendégágy is használható.

A nap végére kicsit megtépázott idegekkel úgy döntöttünk, hogy félretesszük az előítéleteinket, és vérbeli liberális módjára befogadjuk a családba a ronda barna kanapét. Végül is ő is csak istenke teremtménye, és kik vagyunk mi, hogy ítélkezzünk felette.

Úgyhogy holnap egy eléggé kész lakást hagyunk itt, ahol a mosógép ugyan exkavál, az internet viszont be van kötve, és mindenkinek van hol aludni. Ide térünk majd vissza a kisfiúkkal vasárnap este. 

3 Melbourne Terrace

Öles léptekkel a civilizáció felé

Hát kezdjük rögtön azzal, hogy tegnap tányérból ettük a reggelit. Itt látható.

Aztán folytatódik a sor azzal, hogy megérkeztek a virágaim. Természetesen internetről rendelve, és amikor kinyitottam a dobozt, akkor a fedele belső felén ezt a feliratot láttam: „Köszönjük a vásárlást! István”. Ez megmelengette honleányi szívemet, pedig még csak három napja vagyunk távol szülőhazánktól. Az István által küldött virágokat el is ültettem, úgyhogy most már van szép – bébi – levendulaágyásom az utcafronton és néhány cserepes növény a kertben (amivel persze azóta nem történt semmilyen előrelépés, de hát majd csak).

Lett áram. Ennek következtében kiderült, hogy nem működik az internet. Újabb néhány óra a telefonos ügyfélszolgálaton, akik elküldtek bennünket telefonkészüléket venni, hogy megnézzük, hogy jön-e vonal a falból. Vettünk. Nem jött. Újabb telefonos ügyintézés után Petinek sikerült elérni, hogy megígérték, hogy néhány napon belül küldenek egy embert, hogy nézze meg, hogy miért nem jön a vonal. (A dolog szépséghibája, hogy szerdán már volt itt egy ember ugyanilyen célból, aki megállapította, hogy minden a legnagyobb rendben, minden pompásan működik, nincs más dolgunk mint bedugni – az akkor még a postán heverő – modemünket, és vígan internetezni. Mint utóbb kiderült, ez a kijelentés nem lehetett volna messzebb az igazságtól.)

A virágokat megünneplendő és az internetbosszúságot feledendő elmentünk vacsorázni, és egy kellemes kis teraszon (ami itt nagyon nagy szám, mert az évnek elég kevés napján van kinti evésre mód) elköltöttük a közel-keleti kajából és francia borból álló vacsoránkat. Ettől már szinte nyaralásnak hatott a tegnapi nap.

Hát még a mai. Reggel megérkeztek a cuccaink otthonról, úgyhogy most már van botmixerünk és tiszta bugyink. Mindent szépen kipakoltunk, rakosgattunk, rendezgettünk. Időközben megérkezett a telefonos ipse, aki nagyon sokat méricskélt, tesztelgetett, telefonált, majd kb. két óra múlva kijelentette, hogy sajnos az a gond, hogy a telefonzsinór egyáltalán nincs behúzva a házba. Szerencsére a kukatárolóban sikerült vonalat csiholnia, úgyhogy most a kukából internetezünk viszont szélessávon. Ha minden jól megy hétfőn jön egy újabb villanyszerelő, aki bevezeti majd a zsinórt a nappaliba.

Ennyi izgalom után igazán megérdemeltünk egy sört, úgyhogy az otthoni szállítmányból kinyert hajfestéknek köszönhetően lenövés nélkül fogyasztottam egy kiváló Abbott Ale-t a helyi pubban. 

Ja, és a legfontosabb lakberendezési mozzanatra is sor került. 

Rendezkedünk befelé, avagy minden kezdet nehéz, de kicsit vicces

Az elmúlt két nap esszenciája: trógerolás és laposra taposás. Na de ez csak a felszín, izgalmas részleteknek sem volt hiány.

Kezdjük az elején. Szerda reggel kelés 5.50-kor, érkezés Londonba helyi idő szerint 9.40-kor. Előzőleg e-mail és telefon útján bebiztosítottuk, hogy az ikea szállítmány 12 és 4 között érkezik, de inkább azért 4-hez közelebb lesz az, de egy órával az érkezés előtt mindenképpen telefonálnak.. A metrón, 10.50-kor szól a telefon: „Halló.” „Halló, ikea, 20 perc múlva ott leszünk, viszlát.” Bőröndökkel házhoz csörtetés – Zsuzsi, bőröndökkel ingatlanirodába (itt van a sarkon) csörtetés – Peti. Zsuzsi ácsorog, Peti csak nem jön a kulccsal. Zsuzsi benéz az ablakon, látja, hogy mindenféle cucc (hátizsák, szatyor, miegymás) hever a konyhában, ebből Sherlock Holmest megszégyenítő módon Zsuzsi kitalálja, hogy valaki van odabent. Csönget. Egy asszony ajtót nyit. Zsuzsi (angolul): „Jó napot kívánok, én most ide szeretnék beköltözni.” Hölgy felordít a lépcsőn (magyarul): „Jánoska, egy nő van itt bőrönddel.” Zsuzsi (magyarul): „Jó napot kívánok, én most ide szeretnék beköltözni.” Hölgy (magyarul): „Á, szia, tegeződjünk. Mi most éppen itt takarítunk, de hamarosan készen leszünk.” (1. lábjegyzet: Kedden – rákérdezésre – az ingatlaniroda biztosított, hogy „a lakás tiszta”.) Zsuzsi: „Hát az a gond, hogy pár perc múlva egy hatalmas adag bútort fognak ide kiszállítani, és kellene a hely.” Hölgy: „Ő hát hamarosan elkészülünk, de még ki kell porszíózni és fel kell mosni.” Leparkol egy bazi nagy kamion a sarkon, pasas kirikkant az ablakán: „Ikea”. Peti közeledik a saroknál, az ingatlanirodában sajnos nem tudták odaadni a kulcsot, mert nem találják (2. lábjegyzet:Az előbb hivatkozott e-mailben az ingatlaniroda azt is megerősítette, hogy ha az ikea szállítmány túl korán érkezne, akkor ők készséggel beengedik a kiszállítókat.) Sebaj, Zsuzsi eddigre már bejutott a lakásba.  Porszívózás nagyban zajlik. Végül a hórukkok kipakolják az összes cuccot a teraszra, majd távoznak. Elered az eső. Elkezdjük becígölni az összes cuccot – az időközben félig már kitakatított – lakásba. Vannak olyan darabok, amiket Petivel ketten sem tudunk megemelni, azokat beállítjuk az eresz alá.

Pakorlunk. Rakodunk. Cígölünk. Az amazon cuccokat próbáljuk összevadászni. Egy részük a kukatárolóban, más részüket a takarítók vették át, megint másikat Max, a 7-es szám alatt lakó szomszédunk vett át, aki egy kedves levelet dobott be hozzánk, melyben értesít, hogy átvette a cuccainkat, de ő most sajnos elutazik nyaralni, reméli, hogy hétfői visszatértéig nem fogjuk majd nagyon hiányolni a csomagokat. Megint más részükről azt lehet hinni, hogy „Mo-nál” vannak. Yggg-ről nincs szó, viszont az állítólag neki kézbesített csomag ott van a konyhapulton, mivel a takarítók reggel átvették. A kukatárolóban elhelyezett csomagok között ott az időközben a fácsén elhíresült felmosószett, valamint egy partvis szemétlapát nélkül (az nyilván másik szállítmányba került). Jó azért, ha az ember olyan előrelátó, hogy a hasznos tárgyakat megrendeli előre. További meglepetések: elképesztően büdös, barna lét folyató, barna trutyiban álló szemeteszsák a kukatárolóban (lásd 1. lábjegyzet), másik kanapé, mint amiben megállapodtunk (3. lábjegyzet az ingatlanirodával hosszas levélváltás után sikerül megegyeznünk, hogy a házinénik melyik kanapét rakja majd be a lakásba), és néhány apróság, mint például a melegvíz hiánya, nem nyíló ablakok, szemetes, gazos kert (4. lábjegyzet, az ingatlanirodával tisztáztuk, hogy a kert rendbe lesz rakva mielőtt beköltözünk, de a bérlet ideje alatt nekünk kell rendben tartani). Az ingatlaniroda amúgy érkezésünkkor egy nagyon hasznos kis welcome packaget adot át nekünk, amelyben a következők voltak: 1 db üdvözlő képeslap, logós jegyzettömb, logós kulcstartó, logós színesceruzakészlet, a közületek telefonszámai, nem volt viszont benne: lakáskulcs, leírás a bojler és egyéb berendezések használatához, bármiféle magyarázat bármiről. (Amúgy azóta lett melegvíz, viszont nincs áram az egyik szinten. Valamit valamiért.)

A nap legnagyobb eredménye egy összerakott szuper ágy. Azok a keretre fektethető fa lécek ugyan nem voltak meg, de meggyőztük magunkat, hogy azok nem is kellenek. Esti ágyazáskor kiderült, hogy a lécek mégiscsak kellenének, mivel azok nélkül a matrac átesik a kereten. Sajnos ez (és még néhány dolog) lemaradt a szállítmányból, de ha minden jól megy hétfőn kihozzák majd. Tegnap alvás a matracon a földön, ma estétől a gyerekek időközben összerakott ágyain, mivel már nincs hely a csupasz matrac elhelyezésére.

A mai nap elég hasonlóan alakult. Az összeszerelő ember, aki mindössze másfél órát késett jelezte, hogy ő addig nem nyúl a dolgokhoz, amíg nncsenek berakva abba a szobába, ahol neki azokat szerelnie kell. Mi sem egyszerűbb, Zsuzsi és Peti a három emeleten szétterít három ágyat, három könyvszekrényt, két fiókos szekrényt és egy asztalt. A ruhásszerkérnyek fölcipelésére csak azért nem került sor, mivel rájöttünk, hogy az egyik túl magas, és nem fér be, a másik pedig túl keskeny, és nem fér bele semmi (mindkettő saját különbejáratú hülyeségünk), néhány óra telefonos ügyfélszolgálati várakozás (közben Abba szól) és beszélgetést követően sikerül lebeszélni, hogy a rossz szekrényeket vasárnap visszaviszik, és hoznak helyettük jókat. Közben alakullnak a bútorok, mi is összeszerelünk ezt-azt, bontogatjuk a csomagokat, rakosgatjuk a tárgyakat a helyükre. A dobozaikat pedig tapossuk és tapossuk és tapossuk laposra, hogy belenyomjuk őket a szelektíves zsákokba, hogy – ha minden igaz – péntek reggel elszállítsák. A mai nap tanúlsága: ha valaki laposrataposó állást ajánl nektek, habozás nélkül utasítsátok vissza.

Az eddigi termés cirka egyharmada:

Indul a lakberendezés

Az elsőző rész – ahogy az egy valamirevaló sorozathoz illik – némi happy enddel (lakásszerződés) és egy jó nagy cliffhangerrel (iskolai helyek) végződött. Úgyhogy az úgy dukál, hogy a következő rész elején tudomást szerezzünk arról, hogy hőseink gyermekei felvételt nyertek a Sulivan Primary Schoolba, úgyhogy szeptembertől már ők is ilyen kis zöld pulcsiban pompázkodó elégedett gyermekek lesznek. Sőt időközben az is kiderült, hogy – parádés egyéni csúccsal – átmentem a karikázós vizsgán, úgyhogy megnyertem a jogot a következő, novemberi fordulón való részvételre, és már be is jelentkeztem, a kétszer három napon keresztül tartó mókára, aminek annyi előnye biztosan lesz, hogy novemberben amúgy is hideg van, úgyhogy mindenképp lesz rajtam elég ruha, hogy ne faggyak kockára a vizsga ideje alatt.

Mindezek a pompás hírek Csopakon értek bennünket, ahol napközben offline családi nyaralást, esténként pedig – a 21. századi technikának köszönhetően – online lakásberendezést bonyolítottunk. A napközbeni rész szuperül sikerült, a dolog kezdi egyre inkább azt a jelleget ölteni, mint amilyen az én gyerekkoromban volt, csak most én szolgálom föl a bundáskenyeret reggelire, amit régen a nagymamám szolgált föl nekem/nekünk (és szerintem ugyanabban a kötényben nyomom, mint ő). És lehet málnát szedni, és hintaágyazni, és a mi gyerekeink annak a szomszédnak a gyerekével spannolnak, akivel mi spannoltunk anno. A strandot pedig változatlanul a kádár korszak lángosillatú levegője lengi be, bár ez gyerekként egyáltalán nem volt zavaró, felnőttként azért nehezebb vele mit kezdeni. A veszprémi állatkert viszont fényévekkel jobb, mint akkor volt, csak ajánlani tudom.

Ami az online lakásberendezést illeti, a helyzet kicsit kevésbé rózsás. Azt ugyan – egyelőre úgy tűnik – sikerült elérni, hogy Mr. Ikea akkorra küldje az általunk megrendelt 168 (!) tételt, amikorra kértük, vagyis akkorra, amikor már a helyszínen fogunk tartózkodni, hogy átvegyük, ugyanez a mutatvány az Amazonnál csúfos kudarcot vallott. Nagyon sok pepecselés árán sikerült úgy megrendelnünk az amazontól a 28 darab tárgyat, hogy azok augusztus 8-án fussanak be. A megrendelés után viszont egyre-másra jöttek az e-mailek, hogy nagy örömmel értesítenek, hogy bármiféle pluszköltség nélkül már hamarabb elküldik ezt, azt vagy amazt a megrendelésünket. Ezért most úgy áll a helyzet, hogy egy kenyértartón kívül – amelynek érkezését, ki tudja miért augusztus 12-re ütemezték – minden cuccot már kiszállítottak, úgy hogy a lakásban nem volt senki, hogy átvegye. Arról viszont nem szól a fáma, hogy e sikertelen kiszállítás esetén mi a helyzet. Leteszik-e az ajtó elé a mikrót, hátha hamarosan megjövünk, és bevisszük, vagy visszaviszik-e valami rakárba, ahová majd érte kell menni, vagy esetleg – némi plusz költség fejében – hajlandóak újból kihozni az eredetileg kívánt időpontban. Egy 8 tételből álló csomagról küldtek egy e-mailt, hogy azt a szomszédunknál, egy bizonyos „Yggg”-nél rakták le „at 6”. Ebből nem igazán világos, hogy az van-e, hogy van nekünk egy Yggg nevű – ezzel a névvel nyilván földönkívüli – szomszédunk, aki a 6-os szám alatt lakik, és befogadta a porszívónkat és a ruhaszárító állványunkat, vagy végülis mi a retek van. Úgyhogy holnap, amikor megérkezünk, és átvesszük a lakást, remélehtőleg találunk néhány cetlit bedobva, amin ennél részletesebb, és némileg érthetőbb utasítások fognak szerepelni arról, hogy mégis hogy juthatunk a cuccainkhoz. Mert ugyan gyümölcsjátékban elég jók vagyunk, de azért nehezen tudom elképzelni magam, ahogy becsöngetek a környező házakba, és azt kérdezem, hogy „Elnézést, Ön ugye Yggg, és Önnél van a ruhaszárítóm?” vagy, hogy „Jó napot kívánok, én vagyok az új szomszéd a 3-ból, nem járt erre véletlenül a vasalóm?”

A holnaptól kezdődő részekben tehát hőseink, fogadják az Ikea szállítmányt, összeszerelik ágyukat, hogy legyen min aludniuk, várják James-t, aki segít összeszerelni a többi bútort, összevadásszák az amazon által a környékben terített tárgyakat, internetet szereltetnek, közületi ügyintéznek, virágot ültetnek, és remélhetően jövő kedden úgy térnek ismét haza, hogy egy pöpecül berendezett kis lakás várja majd a család beköltözését.