Az elmúlt két
napban nem volt hiány sem eredményből sem krízisből. A tegnapi nap pompásan
indult, elég korán megjött a két elkettyintett ikea szekrény jó változata,
úgyhogy engedélyeztünk magunknak egy kis nyaralást. Elmentünk a Bishop’s
Parkba, ahol elvileg termelői piac volt. A termelői piac ugyan nagyon gyászos
volt, mert mindösszesen kb.tíz stand volt, egy zöldséges, nagyon bio céklákkal
és hasonlókkal (no gyümölcs), egy pék (kenyérrel), és az összes többi
mindenféle készétellel, amit – reggel lévén – nem kóstoltunk meg. Viszont
sétáltunk egy jót a Fulham Palace kertjében és a folyóparton.
Hazafelé egy
parkban a füvön ücsörögve ettük meg az ebédünket, aztán otthon szuperül
összeszereltünk egy pax szekrényt (két és fél óra alatt kiráztuk a
kisujjunkból), tettünk-vettünk pakolgattunk, este Szilviékkel
boroztunk/söröztünk a sarki kocsmában, és még a szomszéd csávi is befutott,
akinél az amazon cuccaink voltak, úgyhogy behörcsögöltük az összes (!) amazonos
rendelést, szóval éltünk mint marci hevesen. Aztán jött a krach. Rájöttünk –
már a kocsmába menet előtt, de akkor még nem tulajdonítottunk neki jelentőséget
–, hogy a két kulcs közül az egyik nincs meg. Éjjel föltúrtuk a lakást, semmi.
Peti visszament a parkba, ahol ebédeltünk, hogy esetleg nem ott esett-e ki a
zsebemből (ha egyáltalán ott volt előtte, és kiesett valahol). A kulcsot ugyan
nem találta meg, de nagyon épületes beszélgetést folytatott két junkieval,
aztán még túrtunk egy kicsit, de semmi. Ez elég aggasztó volt, mert a kulcsmásolás
itt csak akkor működik, ha a tulajdonos hozzájárul, és hát eléggé aggódtunk,
hogy majd nem járul hozzá vagy zárat kell cserélni vagy valami ilyesmi. Szóval
elég rosszul zárult az este.
A ma reggel még
ennél is rosszabbul indult, mert egyrészt újabb túrások után még mindig nem
került elő a kulcs – és azóta sem – másrészt, galambtámadás ért minket, ami
engem kifejezetten megviselt. Az történt, hogy kint álltam a teraszon, amikor
egyszercsak a fejem mellett elhúzott egy galamb, egyenesen be a lakásba, ahol
nekirepült az ebédlő ablakának. Én eközben fejhangon visítoztam. A galambnak
végül nem lett semmi baja, csak sokkot kapott, mert miután Peti kitessékelte a
lakásból (én egy másik emeleten tartózkodtam eközben), fél napon keresztül ott
maradt a teraszon, és teleszart mindent. Annyira sikerült magamon erőt venni,
hogy amit a galamb bent hagyott a lakásban, azt többé-kevésbé felpucoltam. Ez
volt a mélypont, innen – lassan ugyan, és kis kitérőkkel – de felfelé vezetett
az út. Jött a bolgár összeszerelő ember, aki kiválóan összeszerelte a maradék
paxot, kicsit ferdén, de pompásan felszerelte az előszobai fogast és tükröt,
majd három órán keresztül próbált felfúrni három darab kampót egy falba. A
háromból egy sikerült, kettő viszont baromira nem, ellenben a falon óriási luk
lett, az előszobában pedig óriási dzsuva. Egy idő után már nem bírtam tovább,
és mondam neki, hogy ezt jó volna, ha sürgősen abbahagyná, mire láthatóan
megkönnyebbült. Mondam neki, hogy elég nekünk az az egy kampó is, és istenuccse
nem teszünk panaszt a főnökénél, ha valahogy befalazza a lukakat. Úgyhogy
tessék-lássék befalazta, és végre valahára elment (időközben a nagy stesszt
enyhítendő sokat járkált föl és alá a teraszon, melynek következtében az ott a
talpára szedett galambszart, egyenletesen terítette a konyhában. Mindeközben
két másik mesterember is munkálkodott a lakásban. Az egyik apróbb hiányosságokat
orvosolt – hatékonyan – bár sajnos azon nem tudott segíteni, hogy a mosógépbe
egy exkavátor van beépítve, ami centrifugáláskor lép működésbe, és a szó szoros
értelmében szétrázza a házat (ez a probléma el lett halasztva). A másik egy
román villanyszerelő volt, aki a nem működő konnektorokat buherálta, majd ennek
végeztével áttért a kukainternetre. Ezzel neki is meggyűlt a baja, úgyhogy nem
maradt más hátra, mint hogy fúrtak egy lukat a ház falába, azon behúzták a
kukából a telefonzsinórt, és azt a klasszik falhozszögelős módszerrel elhozták
az első lépcsőfordulóig. Mivel a nappaliba való bevezetéshez még egy falat szét
kellett volna fúrni – majd a luk helyén helyreállítani és kifesteni – ezért a
telefon és a modem most a lépcsőforduló sarkában kapott helyet, egy csinos kis
kosárkában. Sufnituning a javából, de legalább most már nem a kukából jön az
internet.
Végül befutott az
ikea is a hiányzó ágylécekkel, úgyhogy most már a mi ágyunk és a vendégágy is
használható.
A nap végére
kicsit megtépázott idegekkel úgy döntöttünk, hogy félretesszük az előítéleteinket,
és vérbeli liberális módjára befogadjuk a családba a ronda barna kanapét. Végül
is ő is csak istenke teremtménye, és kik vagyunk mi, hogy ítélkezzünk felette.
Úgyhogy holnap
egy eléggé kész lakást hagyunk itt, ahol a mosógép ugyan exkavál, az internet
viszont be van kötve, és mindenkinek van hol aludni. Ide térünk majd vissza a
kisfiúkkal vasárnap este.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése